Janagida Minoru november 14-én váltotta ki az ellenzéki képviselők haragját, mert közölte: ha interpellálják, elég mindig csupán két dolgot mondania, úgymint “Nem fűzök kommentárt konkrét ügyekhez” és a másik: “A törvények és bizonyítékok szerint foglalkozunk az üggyel”.
A botrány ugyan nem gyengíti Kan Naoto kormányfőt a kabineten belül, ám népszerűsége az országban alighanem tovább csökken. A közvélemény ugyanis elégedetlen a Kínával illetve Oroszországgal kialakult közelmúltbeli diplomáciai összetűzésre adott, gyengének ítélt tokiói válasszal.
A miniszter távozásával a kormány igyekezett kifogni az ellenzék vitorlájából a szelet, ugyanis fel akarja gyorsítani a pótköltségvetés december közepén esedékes elfogadását, hogy minél gyorsabban nekiláthassanak a gazdaság fellendítésének. Az ellenzék viszont azzal fenyegetőzött, ha a miniszter nem távozik, a parlamenti vitával elhúzhatják a végszavazást a 61 milliárd dolláros gazdasági csomagról.
Kannak ez tehát már nem kell, hogy fejfájást okozzon, ám öthónapos kormánya népszerűségének rohamos zsugorodása annál inkább. Közvélemény-kutatások szerint támogatottsága immár 30 százalék alatt áll.
A hétvégén a Majnicsi napilap által megkérdezetteknek a 71 százaléka gondolta úgy, hogy a miniszternek távoznia kell, és csupán 26 százalékuk biztosította támogatásáról a kormányt. A közvélemény-kutatások Japánban komolyan befolyásolják a közéletet és a múltban többször is nyomás alá helyezték a népszerűtlenné váló kormányzatot.