A kabuli közlemény szerint Hamid Karzai elnök utasítást adott a biztonsági erőknek, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel garantálják a választás biztonságát. Az elnök magas rangú afgán és külföldi parancsnokokkal találkozva kapta azt a tájékoztatást, hogy a felkészülés sikerült.
A szavazóhelyiségek közvetlen védelmét az afgán erők fogják ellátni, akárcsak a tavalyi elnökválasztáson. A NATO és az Egyesült Államok katonái a háttérben fognak készültségben állni.
A szombati szavazás lebonyolítása várhatóan jelezni fogja Washington számára, hogy mennyire stabil az ország, s ennek alapján fog az amerikai elnök decemberben dönteni a jövő júliustól esedékes csapatkivonás üteméről és mértékéről.
A tálib lázadók “idegen dolognak” minősítették a parlamenti választást, és támadásokkal fenyegetőznek. A tavalyi elnökválasztás alkalmával jelentős számú szavazót tudtak elrettenteni a részvételtől, mindenekelőtt a déli és keleti országrészben, ahol főként pastuk élnek.
Eddig négy képviselőjelöltet gyilkoltak meg, és ennél sokkal többet megsebesítettek az ENSZ és a kormányzat szerint. Még több jelöltet, főként nőket fenyegettek meg halálosan.
Az ENSZ főképviselője szerint azt már sikeresnek lehet majd tekinteni, ha a 17,5 millió összeírt választásra jogosuló állampolgár közül 5-7 millió el is megy szavazni.