A tárgyalóterembe sötét öltönyben, „Nagy az Isten” kiáltással belépő Huszein a „nagy arab nemzetet” és az iraki felkelőket éltette. A volt iraki elnök azt kiáltotta a vezető bíró, Rauf Rasid Abder-Rahman felé, hogy az ő és „mesterei” által alkalmazott bánásmód miatt lépett három napja társaival együtt éhségsztrájkba.
Amikor a bíró öklével az asztalra csapott, és megfeddte a fővádlottat, hogy miért nem áll fel, amikor a bírósághoz szól, Szaddám Huszein így vágott vissza: „Üsse a saját fejét az öklével!”
Huszein féltestvére, al-Haszan at-Tikríti – aki saját állítása szerint rákbeteg, és orvosi kezelésre van szüksége – a volt iraki elnököt és a Baasz Pártot éltette. A titkosszolgálat volt főnöke második napja alsóneműben jelent meg a tárgyalóteremben, ezzel is kifejezésre juttatva a bíróság iránti megvetését. Amikor a vezető bíró rárivallt, hogy fogja be a száját, azzal válaszolt neki, hogy ne beszéljen így vele, mert éppen olyan ember, mint ő, „sőt jobb nála”.
A perben 148 síita lemészárlása a vád a volt iraki elnök és hét társa, az előző rendszer magas rangú tisztségviselői ellen. A Bagdadtól északra fekvő, síiták lakta Dudzsail faluban 1982-ben merényletet kíséreltek meg Szaddám Huszein gépkocsioszlopa ellen. Az ezt követő megtorlásban a falu 148 lakosát ölték meg a biztonsági szolgálatok, többeket megkínoztak. A vádlottak ártatlannak vallják magukat. Ha rájuk bizonyítják a vádat, halálos ítélet szabható ki rájuk.
A pert később elnapolták.
