Nagyvilág

Segíteni fogja a közel-keleti békét Merkel

Az Európai Unió januártól hivatalba lépő soros elnökeként a közel-keleti békefolyamat elősegítését ígérte a német kancellár.

Angela Merkel azon a találkozón fogalmazta meg ígéretét, amelyet vasárnap Berlinben Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott. Vendége előtt a kancellár asszony utalt arra: a közel-keleti béke előmozdítását a német uniós elnökség egyik legfontosabb külpolitikai feladatának tekinti.

Merkel megerősítette, hogy a válság csakis politikai eszközökkel oldható meg, s ezért a rendezést célzó politikai erőfeszítéseket fel kell gyorsítani. Hangsúlyozta, hogy újból be kell indítani az úgynevezett közel-keleti kvartett, azaz az Egyesült Államok, Oroszország, továbbá az ENSZ és az Európai Unió közvetítő tevékenységét, s Németország január 1-jétől uniós elnökként erre fog törekedni. Hozzátette ugyanakkor, hogy ehhez szükség van a térség országainak közreműködésére is, s ennek kapcsán elsősorban Egyiptomot, Szaúd-Arábiát és Jordániát említette. Merkel utalt arra, hogy az unió soros elnökeként jövő februárban fel kívánja keresni a régió országait.

A kancellár asszony hangoztatta, hogy a válság gyökere, az izraeli-palesztin konfliktus, s Németország ennek mielőbbi rendezése mellett van. Vendégével egyetértettek abban, hogy elengedhetetlen a feszültség csökkentése a palesztin területeken.

A német kancellár és az egyiptomi elnök egyaránt síkraszállt Libanon függetlensége és szuverenitása mellett. Támogatásukról biztosították a Fuád Szinjóra miniszterelnök vezette kormány erőfeszítéseit, elutasítva a Hezbollah síita gerillaszervezetnek a törvényes kormány megdöntését célzó törekvéseit.

A közel-keleti válság rendezésének előmozdítása olyannyira a német külpolitikai erőfeszítések középpontjában áll, hogy kedden Berlinben Ehud Olmert izraeli miniszterelnök lesz Angela Merkel vendége. A tervezett tanácskozás előtt ugyanakkor meglehetősen kedvezőtlen előjelként hatott, hogy az izraeli kormányfő a napokban élesen bírálta a német diplomáciát amiatt, hogy az általa terrorista államoknak tekintett Szíriát és Iránt is be kívánja vonni az iraki rendezésbe. Egyidejűleg Olmert mindenekelőtt Szíriát vádolta egyebek mellett a libanoni válság éleződése miatt.

Mubarak Berlinben a nyilvánosság előtt nem volt hajlandó kommentálni a Szíria bevonását célzó német külpolitikai erőfeszítéseket. A vasárnapi találkozón értesülések szerint Merkel bírálta Damaszkuszt, amiért nem hajlandó “konstruktív lépéseket” tenni a libanoni válság rendezése érdekében.

Merkel és Mubarak tárgyalásain szó volt Irakról is. A német kancellár nem zárta ki, hogy Németország a jövőben részt vehet az iraki biztonsági erők kiképzésében. Szavai szerint viszont csak olyan kiképzési támogatásról lehet szó, amely Irak területén kívül zajlik, de konkrétumot ezzel összefüggésben nem említett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik