Nagyvilág

A pápa a libanoniakhoz szólt

XVI. Benedek pápa vasárnap a római Szent Péter téren a hagyományos Úrangyala imádság során arra kérte a libanoniakat és politikai vezetőiket, hogy kizárólag az ország javát és a közösségei közötti harmóniát tartsák szem előtt.

A katolikus egyházfő aggodalmának adott hangot a közel-keleti helyzettel kapcsolatban, ahol szavai szerint “a reménysugarak váltakoznak a feszültségekkel és a nehézségekkel, amelyek újabb erőszakos cselekményekkel fenyegetnek”.

“Libanon külön említést érdemel, mert földjén egykor is, ma is különböző kulturális és vallási hátterű embereknek kell együtt élniük, és a párbeszéd, valamint az együttélés nemzetét kell felépíteniük” – mondta a pápa és reményét fejezte ki, hogy a nemzetek közössége segíteni fog megtalálni a sürgős és szükséges megoldásokat, amelyek elvezetnek Libanon és az egész Közel-Kelet békéjéhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik