Rasim Ljajic a B92 belgrádi rádiónak adott nyilatkozatában kedden megerősítette, hogy senki nem tárgyal Mladiccsal a megadásáról. Kijelentette, hogy senki nem tudja sem Szerbiában, sem pedig külföldön, hogy jelenleg hol bujkál a háborús bűnökkel vádolt Mladic.
Nyilatkozata 24 órával azután hangzott el, hogy Carla del Ponte, a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyésze élesen bírálta a szerb vezetőket, azt vetve szemükre, hogy hiányzik belőlük a politikai akarat Mladic elfogására. A főügyész ezért arra kérte az Európai Uniót, hogy ne folytassa Belgráddal a májusban megszakított stabilizációs és társulási tárgyalásokat.
Mladic a hágai törvényszék feltételezése szerint Szerbiában rejtőzködik, és ebben a katonaság és a rendőrség bizonyos tagjai is segítséget nyújtanak neki.