Mint kormányzati tisztségviselők elmondták, az újabb büntetőintézkedések keretében a japán kormány megtilthatja minden észak-koreai hajó kikötését a japán kikötőkben, és betilthat minden kereskedelmet a két ország között.
A távol-keleti nagyhatalom előzőleg már az Egyesült Államokkal együtt szorgalmazta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szigorú büntetőintézkedésekkel gyakoroljon nyomást a phenjani kommunista vezetésre annak érdekében, hogy az feladja nukleáris programját.
„A japán szankciók önmagukban nagyon kicsi hatással lesznek. De Japán nem maradhat tétlen, mivel a legnagyob fenyegetéssel áll szemben, s a szankciók politikai jelentéssel bírnak” – kommentálta a döntést Kimura Micsuhiko, az egyik tokiói egyetem közgazdász professzora.