A bevándorlóknak “tisztelniük kell annak az országnak a hagyományait, jelképeit és kultúráját, ahová mennek” – jelentette ki Renato Martino bíboros, a Szentszék bevándorlókkal, vendégmunkásokkal és menekültekkel kapcsolatos kérdésekben illetékes irodájának vezetője.
Az elmúlt hónapokban vezető politikai és egyházi személyiségek sora fejezte ki aggodalmát egyes kendőviselési szokások miatt. A helyi törvények tisztelete magában foglalja a fátylak és más hasonló ruhadarabok viselésére vonatkozó tilalmat is – felelte a bíboros egy, a fátyolviseléssel kapcsolatos kérdésre.
Agostino Marchetto érsek, a Vatikán vezető bevándorlásügyi szakértője emlékeztetett arra, hogy “az olasz jog előírja, az arcot nem szabad elfedni közterületen.” (E törvényt harminc éve fogadták el Olaszországban a belföldi terrorizmus elleni harcot erősítendő.) – Ennek betartása azt jelenti, hogy elfogadjuk ezen ország törvényeit – mutatott rá Marchetto.
Az érsek hangsúlyozta, hogy a párbeszédnek kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy Európában a muzulmánok segítséget kapjanak a beilleszkedéshez.