Szórakozás

Rohamosztagosok jelentek meg a Hír24-nél

Felbolydult a szerkesztőség, miután a Birodalom védelmezői váratlanul látogatást tettek az épületben.

„Rohamosztagosok vannak lent!”

Csak ennyit kellett mondani a szerkesztőségbe visszatért kollégának, hogy mindenki izgatottan az ablakokhoz rohanjon, lelki szemei előtt látva, ahogy a fegyverrel fenyegetőző katonák átveszik az irányítást az egész épület felett. A fehér páncélba bújt elit harcosokban azonban mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére semmi fenyegető nem volt, így végül az ellenállók rohama helyett csak a gyermeki lelkesedéssel velük közös fényképet készíteni akaró médiamunkások rohamát kellett állniuk.


Fotó: Hír24/Pál Anna Viktória 

Gyorsan mi is leszaladtunk, hogy megkérdezzük, mint keresnek errefelé. Mint kiderült, nem droidokat (akik beszélnek bocsiul is, meg a párologtatók bináris nyelvén).

A rohamosztagos egyenruha ugyanis a Magyar Star Wars Klub tagjait rejtette – illetve az egyikben maga a klubvezető, Barta Zoltán bújt meg. Tőle megtudtuk, azért jelentek meg, mert holnap, augusztus 16-án, szombaton lesz a Csillagok háborúja magyarországi premierjének 35. évfordulója, amit a Corvin-mozinál fognak ünnepelni az űrmese rajongói.

A rendhagyó megemlékezés délután fél háromkor kezdődik egy flash mobbal a mozi előtt, ahol annak idején a Csillagok Háborúja premierjét tartották, és ahova minden érdeklődőt szeretettel várnak a barátságos rohamosztagosok.

Az egész rohamosztagos kávézgatásról egyébiránt ez jutott eszünkbe:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik