A koalíció megalakításától, amely Izrael elismerésén akadt el, azt remélik a palesztinok, hogy hozzájutnak a korábban befagyasztott nyugati segélyekhez. Abbász egy olyan politikai platform elfogadását szeretné, amely tiszteletben tartja az Izraellel kötött átmeneti tűzszünetet, ami kielégítő lenne a Nyugat számára.
A Hamasz viszont olyan homályos megfogalmazás akart, amely nem mondana ellent a szervezet alapokmányának, amelyben Izrael lerombolására szólít fel. Mahmúd Abbász azt tervezte: kedden Gázába utazik, hogy tárgyaljon a Hamasz vezetőivel, köztük Iszmáil Haníje kormányfővel, és felmérje, születhet-e megoldás a kialakult patthelyzetre.
Gázi Hamád, a Hamasz kormány szóvivője közölte, hogy az Abbásszal e héten tartandó találkozó elvezethet az egyes tárcák elosztásáról folyó megbeszélésekhez. Hozzátette: “minden probléma két héten belül megoldódható”. Nabil Abu Rudejna, a palesztin elnök szóvivője megerősítette Abbász gázai útjának hírét, amire azonban – tette hozzá – szerda előtt biztosan nem kerül sor.