Szórakozás

8 milliós kölcsön mentette meg Bárdosiékat

A birkózó egy barátjának köszönheti, hogy nem lakoltatták ki otthonából, várandós kedvesével együtt.

Az olimpiai ezüstérmes birkózó korábbi egyesülete, a BVSC-t szponzoráló MÁV úgy döntött egy évvel ezelőtt, hogy megvonják Bárdosi Sándortól azt a lakást, amelyben több mint tíz éve él. Az ok az volt, hogy a szerződésükkel ellentétben, a sportoló nem vett részt a 2004-es olimpián. Ugyanakkor felajánlották neki, hogy 10 millió forintért megvásárolhatja a lakást, de Bárdosi szorult anyagi helyzete miatt kétséges volt, hogy marad-e fedél a feje felett. Most úgy tűnik, ideiglenesen megoldódott a helyzet.

“Hosszú folyamat volt. Per is lett belőle, mert ki akartak bennünket rakni. A napokban azonban végre megoldódott az ügy. Nyolcmillió forintot kértem kölcsön, így sikerült megvennem a lakást. Hitelt nem is tudtam volna felvenni. Részletekben fizetem majd vissza a kölcsönt, amit a barátom adott” – árulta el Sanyi a Blikknek.

 Fotó: TV2

A helyzetet megoldását az is egyre sürgetőbbé tette, hogy Bárdosi párja, Ildikó terhes, így már két szerettéről kell gondoskodnia a birkózónak.

“A kicsi miatt most az volt a legfontosabb, hogy fedél legyen a fejünk felett, és biztonságban legyünk. Nemhogy babaholmikat, de még ágyat és babakocsit sem vettünk, azonban mire öt hónap múlva megszületik a pici, mindent beszerzünk neki. Meg aztán sok barátunk van, egy-két dolgot szerintem tőlük is biztos kapunk majd, ha szükségünk lesz valamire” – mesélte bizakodóan Bárdosi.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik