Balázs Péter külügyminiszter – szabadságát megszakítva – hétfő délután magához kérette Peter Weiss budapesti szlovák nagykövetet, akinél szóban és írásban határozottan tiltakozott Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai látogatásának meghiúsulása ügyében – közölte este a Külügyminisztérium.
A Kohári Lajos helyettes szóvivő által szignált dokumentum szerint a külügyminiszter politikai, jogi és eljárásrendi értelemben egyaránt elfogadhatatlannak értékelte a szlovák hatóságoknak Sólyom Lászlóval szembeni eljárását. Balázs Péter határozottan aláhúzta: példanélkülinek és elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy EU-, és NATO-tagállam kitiltsa területéről a Magyar Köztársaság államfőjét.
Az indok és az eljárás is fals
A miniszter hangsúlyozta továbbá, hogy magyar részről nem tartjuk indokoltnak a szlovák fél által a biztonsági okokra való hivatkozást, hiszen a rendezvény helyszínén kis számú tiltakozó jelent csak meg, amelyet a szlovák rendőrség – szokványos rendőri eszközökkel – ellenőrzése alatt tartott.
A miniszter rámutatott, hogy a szlovák fél által az eljárásnál hivatkozott Európa Parlamenti és Tanácsi irányelv valójában nem állami vezetőkkel szembeni fellépésre, hanem az EU-s állampolgárok határátlépésének és biztonságának megerősítésére, és rendkívül súlyos kockázatok kiszűrésére született.
A kivételes esetekben alkalmazott korlátozásokat az irányelv pontosan meghatározott feltételekhez és eljárásrendhez köti. A szlovák döntés ezeket figyelmen kívül hagyta, így döntése nélkülözi a jogi megalapozottságot.
Sérült a szólásszabadság
Balázs Péter aláhúzta, hogy Magyarország tiszteletben tartja más országok szuverenitását és területi épségét, és fontosnak tartja az egymás kisebbségeivel való akadálytalan kapcsolattartást.
Jelezte: Magyarország úgy látja: a szlovák lépéssel a szólásszabadság, az egyik alapvető politikai alapjog is sérült.
Balázs Péter magyarázatot kért és vár Szlovákiától.