Medvegyev elnök, Putyin kormányfő és Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnökeként részt vesz az Egységes Oroszország Párt tanácskozásán.
Medvegyev elmaradottnak nevezte, hogy az orosz gazdaság elsősorban a nyersanyagexportra támaszkodik, s a párt fő feladatának tartja a gazdaság korszerűsítését.
Hangsúlyozta: az országnak “újratöltésre” van szüksége a társadalmi viszonyok területén. “A gazdaságot nem vesztegetéssel és lefölözéssel kell megteremteni, hanem a legújabb, versenyképes előnyökkel” – mondta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az Egységes Oroszország Párt némely szervezete összekeveri a demokratikus és az adminisztratív eljárást, és tevékenysége az intrikákra korlátozódik.
Úgy vélte, jó irányba mutató változást csak az hozhat, ha maga a párt is megváltozik: ha nem akar elavulttá lenni, elidegenedni az élettől és saját választóitól, korszerűvé, rugalmasabbá és nyitottabbá kell válnia.
Ezentúl módosított programmal dolgoznak és az új szabályok fogják kötelezni a párttagokat a vitákban való részvételre. Az Egységes Oroszország Párt ugyanis a legutóbbi néhány választáson elzárkózott a nyilvános vitákban való részvételtől. Kétmilliós tagsága mellett mégis 60-70-80 százalékos arányú győzelmeket arat.