Húsz tálibot öltek meg rendőrök pénteken Afganisztán nyugati részén, közel az iráni határhoz. Az afgán belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy a tálibok Faráh tartományban megtámadtak egy rendőri egységet. Az ennek nyomán kirobbant összecsapásban húsz tálib vesztette életét, három rendőr pedig megsebesült.
További két lázadó a nemzetközi biztonsági erők (ISAF) katonáival folytatott összecsapásokban vesztette életét a délkeleti Paktika tartományban, közel a pakisztáni határhoz. Az ISAF közleménye szerint elképzelhető, hogy további öt tálib is meghalt a harcokban, mivel a szárazföldi erők támogatására a koalíciós erők légicsapást intéztek a lázadók állásai ellen.
Kabul azzal vádolja Pakisztánt, hogy hátországot nyújt a táliboknak. Pervez Musarraf pakisztáni államfő pénteken első ízben ismerte el, hogy a hadsereg egyes tagjai valóban szemet hunyhattak szélsőséges iszlamisták a két ország határain átnyúló mozgása felett.