Romano Prodi balközép koalíciójának leszavazása után beindult a politikai gépezet a válság megoldására. Jelenleg mindenki, aki számít a köztársasági elnök hivatalának otthont adó Quirinale épületében van a milánói Corriere della sera című napilap szerint. Giorgio Napolitano köztársasági elnök ugyanis 10.30-kor fogadta Franco Marinit, a Szenátus, 11.30-kor pedig Fausto Bertinottit, az Alsóház elnökét. Ezt követően az államfő valószínűleg a parlamenti pártok vezetőivel is leül tárgyalni, hogy kiderüljön, van-e jelenleg olyan kormányfő-aspiráns az olasz parlamentben, aki többséget tudna felmutatni.
Amennyiben sikerül találni ilyen politikust – akár maga Prodi személyében is – arról mindkét ház szavaz. Ha valóban megkapja a többséget, megkezdődik a kormányalakítás, az új miniszterek kinevezése. Amennyiben senkinek nem sikerül többséget maga mögé állítania, az államfő előrehozott országgyűlési választásokat ír ki, és a nép dönt.
Prodi folytatná
Aspiránsok természetesen vannak. Romano Prodi a Corriere della sera címlapján hangsúlyozza: ha a többség mögé áll, kész újrázni. A múlt áprilisi választásokat egy hajszállal elbukó Silvio Berlusconi is azonnal előállt, és szerda este a Rai közszolgálati televízió híradójában kifejtette: nagykoalíciót ajánl. Így ugyanis Prodinak nem lenne szüksége a kormány több lépése ellen lázongó radikálisok és zöldek támogatására.
Afganisztánon bukott meg a kormány
A kabinet nem kapta meg a többség jóváhagyását a Massimo D’Alema külügyminiszter által előterjesztett beszámolóra. Ennek legvitatottabb pontja az volt, hogy a Prodi-kormány továbbra is fenn akarja tartani az afganisztáni olasz katonai missziót, amelyet mint “politikai és civil küldetést”, a közép-keleti ország békéje előfeltételének tekint.
A szenátusban elszenvedett vereség az eddigi legsúlyosabb kudarc volt a 9 hónapja hivatalba lépett Prodi-kormány számára. A szavazáson mindössze két voks hiányzott ahhoz, hogy a kormány megkapja a 160 szavazatos többséget.