Az orosz elnök ezt az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjúban fogalmazta meg, melynek szövegét szombaton tették közzé a Kreml honlapján. Putyin vasárnap három arab országra, Szaúd-Arábiára, Katarra és Jordániára kiterjedő körutat kezd, és ennek küszöbén adott interjút az arab hírtelevíziónak.
Felidézte, hogy Szaddám Huszeint december 30-án 148 síita falusi lakos kivégzéséért akasztották fel, miközben “az iraki harcokban több mint 3 ezer amerikait öltek meg, és az iraki polgári áldozatok számát százezrekre teszik”.
“Vajon a kettőt össze lehet hasonlítani?” – kérdezte. Putyin újólag felszólította az Egyesült Államokat, hogy nevezze meg a végső határidejét az Irakban állomásozó többnemzetiségű erők kivonásának, egyben bírálta az amerikai stratégiát. “Minden konfliktusban, minden országban az embereknek tudniuk kell, hogy meddig terjed a felelősségvállalásuk” – mondta. “Amikor új stratégiáról beszélnek, akkor egy adott probléma megoldásának új megközelítését várjuk” – folytatta. “De amikor amerikai partnereink a (katonai) kontingens növeléséről beszélnek, ebben nem találunk semmi újat” – tette hozzá.
George Bush amerikai elnök januárban bejelentette, hogy 21 500 fős csapaterősítést vezényel Irakba, s ebből 17 és fél ezer katonát Bagdadba. Irakban jelenleg 132 ezer amerikai katona állomásozik.
Putyin kijelentette: több ország osztja Irán aggodalmát, hogy az Egyesült Államok támadást intéz ellene atomprogram miatt. “A Perzsa-öbölben tartózkodó amerikai haditengerészetet mindinkább olyan fegyverekkel szerelik fel, amelyeket nem vetnek be Irakban. Ez természetszerűleg aggodalmakat ébreszt” – magyarázta.
Putyin szombaton a müncheni biztonságpolitikai fórumon éles szavakkal bírálta az Egyesült Államokat. Azzal vádolta Washingtont, hogy a konfrontáció útjára lépett, “katonai kalandorságba” kezdett, és egyedüli hatalmi központot akar létrehozni, ami ellentétes a demokráciával.