A Háárec című napilap internetes oldalán számolt be arról, hogy a Zsidó Negyed Fejlesztési Társaság, amelyet az építés- és lakásügyi minisztérium felügyel, visszavonta az építési engedély iránt beadott kérelmét, és új megoldás után néz. “Az archeológiai mentést célzó ásatás, amely a múlt héten kezdődött az új híd építésének első szakaszaként, folytatódik a tervek szerint” – mondta a kormányfő szóvivője, Miri Ejszin.
Az ásatás heves tiltakozást váltott ki a palesztin kormány, valamint muzulmán országok és vallási vezetők részéről, akik azt hangoztatták, hogy a munkák kárt tehetnek a Templom-hegyen közelben álló al-Aksza mecset talapzatában. Izrael cáfolja ezt.
Niszim Arazi, az építtető társaság vezérigazgatója az izraeli közszolgálati rádiónak kedden azt mondta: a nyilvános meghallgatások lezárultáig visszavonták az építési engedély iránti kérelmüket. Izraeli tisztségviselők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az ásatások folytatódnak még legalább nyolc hónapig, s befejezésük után az új gyalogos feljáró is megépül.