A zárt ajtók mögötti megbeszélés több mint két óra hosszat tartott. A tárgyalás után a sajtónak adott tájékoztatásában II. Abdalláh közölte, a felek “mély aggodalmuknak” adtak hangot “a megszállt palesztin területeken történt események”, valamint Izrael “egyoldalú” lépései miatt, “különös tekintettel Jeruzsálem szent városra”. A jordániai király úgy fogalmazott, “különleges lehetőség van arra, hogy újra erőfeszítések történjenek egy átfogó közel-keleti béke megteremtése érdekében”. Úgy vélte, ebből a szempontból Oroszország, mint a közel-keleti közvetítő kvartett egyik tagja fontos szerepet tölt be.
Kifejtette továbbá, hogy a felek nyugtalanságuknak adtak hangot az iraki helyzettel kapcsolatban, egyszersmind kinyilvánították, igyekeznek hozzájárulni a Jordániával szomszédos arab ország egységének megőrzéséhez, stabilitásának és biztonságának megteremtéséhez.
Putyin elnök kijelentette, az Ammánban aláírt kétoldalú szerződések – így például a jordániai-orosz kereskedelmi kamara létrehozásáról szóló egyezmény – megfelelő alapot jelentenek “a két ország közötti jövőbeli aktív együttműködéshez”. Az orosz államfő hozzáfűzte, a Közel-Kelet stratégiai szempontból különleges jelentőséggel bír Oroszország számára.