David Norris szenátor az európai közösség gyalázatának nevezte a lengyel államfőt. “Szégyen, hogy Lengyelország vezetője ennyire tudatlan, műveletlen és gondolkodásmódja ennyi zavaros” – írta a The Irish Times című újság szerdai számában Norris, akinek nagy része volt abban, hogy Írországban 1993-ban megszüntették a homoszexualitás bűncselekményként való jogi minősítését.
Kaczynski, aki Varsó főpolgármestereként két éven keresztül megtiltotta a melegparádékat, a Dublinban kedden tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem homofób, sőt “személyes barátai” között akadnak melegek is. Ír parlamenti képviselők kérdésére válaszolva azonban leszögezte, hogy ellenzi a homoszexualitás korlátok nélküli népszerűsítését, illetve azt, hogy a heteroszexuális kapcsolattal egyenrangúként kezeljék.
A magát egy melegközösség humoros honlapjának nevező website arra bátorította látogatóit, hogy tiltakozásuk jeleként küldjenek e-maileket Lengyelország dublini nagykövetségének.