Castro a kubai parlament ülésén szólalt fel. A vezető úgy vélte, hogy a szóban forgó káros előírások miatt sokan megsértik a törvényeket. Óva intett azonban a kubai forradalom „öngyilkosságától”, mondván hogy az említett intézkedések igazságosak voltak, amikor születtek, csak jó részüket mára meghaladta az idő. Példaként említette, hogy a kubai magánszemélyek nem vásárolhatnak, és nem adhatnak el személygépkocsit, lakást, és hatósági engedély nélkül nem utazhatnak külföldre.
Castro mindazonáltal leszögezte, hogy az esetleges változásoknak e téren fokozatosnak kell lenniük, és a szocializmus keretein belül kell maradniuk.
Fidel újra üzent
A parlamenti ülésen felolvasták Fidel Castro üzenetét is, aki éppen egy műtét után lábadozik. Fidel üzenetében visszautalt december 17-i levelére, amelyben már jelezte: „Elemi kötelessége, hogy ne ragaszkodjon tisztségeihez, még kevésbé, hogy a fiatalok útjába álljon.” A kubai vezető ehhez most hozzáfűzte, hogy ő nem is olyan személyiség, aki ragaszkodik a hatalomhoz. Elismerte, hogy korábban – amikor „fiatal és lelkiismeretlen” volt – volt ugyan ilyen időszak az életében, de azt hangoztatta, hogy idővel megváltozott.
Castrót tavaly júliusban egészségügyi panaszai miatt megműtötték, ezért a kubai állam vezetését ideiglenesen átruházta öccsére, Raúl Castróra. Fidel Castro azóta nem jelent meg a nyilvánosság előtt, bár most ismét parlamenti képviselőnek jelölték.