“Vicces, hogy itt minden faluban van internetkapcsolat, ilyenkor érzi az ember, van még hova fejlődnie kis hazánknak… Az is mókás, hogy sok cybercafeban a helyi fiatalok nem interneteznek, hanem FIFA 2006-ot játszanak, mégpedig igen-igen jól!
Problémák a Pajeroval
Reggel visszatevegeltünk a sivatagi dűnéktől, ez a szakasz elég kemény volt. Sajnos nagyon sok időt elvesztegettünk, mert még reggeliztünk, fürödtünk, és kellett kalapálni egy kicsit a Pajerot is; ugyanis a jobb első kerékdobnál a műanyag borítás kezd lejönni, így a bukkanókon a kerék hozzáér, elég csúnya hangot adva ki. Sajnos nem sikerült tökéletesen megoldani a problémát, reméljük, nem lesz vele komolyabb gond. 
Fotó: Szénási Zsolt
A másik probléma délelőtt jelentkezett, a Pajero jobb hátsó kerekén, a gumin egy ötcentiméteres repedés jelent meg, de úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el gumishoz, mert ezek spéci orosz katonai gumik. Igazunk is lett, a mai közel 400 kilométeres úton semmi gond nem volt, pedig 100 km/h felett is haladtunk itt az Atlasztól délre fekvő fennsíkon. El Rassaniban viszont, amely a dűnéhez közel eső város, láttuk az egyik bamakós Suzukit, amint éppen tolták be egy helyi szervizbe – elég komoly lehet vele a gond.
Sivatagi utakon
Az út továbbra is gyönyörű, kietlen holdbéli táj, megtörve a folyók mentén képződött oázisszerűségekkel és berber településekkel. Több gyönyörű régi várost is láttunk, ahol az egykori városközpontban már nem laknak, kiköltöztek mellé új betonházakba, így a régi 3-6 emeletes, agyagból készült, sötét barna és sötét szürke házak üresen állnak. Lenyűgöző látvány: kősivatag, majd kis folyó, gyönyörű pálmaliget, és ezek a városok! Az egyik ilyen város egy félelmetes szurdokban helyezkedik el, hatalmas hegyek között. Ahogy erre jártunk, szemtanúi voltunk egy helyi temetési szertartásnak, nagyon meghatónak találtuk.
Mit csináljunk a kéregetőkkel?
Továbbra is szomorú, hogy bárhol állunk meg, egy percen belül megjelennek a helyi élelmes ifjak, eladni valamit vagy szimplán csak kéregetni. Szomorú, mert tudod, hogy nem az kéreget így, akinek a legnagyobb szüksége van rá, és azért is szomorú, mert mi, európaiak rontottuk el őket. Ez egy valóban nagy erkölcsi dilemma, én nehezen tudok vele megbirkózni. Az adományokat nem ilyen embereknek hoztuk, de pontosan tudod, hogy rajtuk is segíthetnél egy pólóval, kis élelemmel vagy egyéb aprósággal.
Csatlakozunk a rali mezőnyéhez
A mai nap másik nagy eseménye, hogy “vízválasztóhoz” érkeztünk. Eddig nem a mezőnnyel mentünk, hanem előttük, és sok időnk volt pihenni, turistát játszani, jókat enni és kávézni. Mostantól azonban kemény szakaszok várnak ránk, ahol kora reggeltől egészen napnyugtáig vezetni kell, és nincs idő arra, hogy pihengessünk. Ezt ma kellett realizálnunk, amikor is délben sikerült elindulnunk és teljesen kicsúsztunk az időből. Helyi idő szerint fel 6 felé lemegy a nap, utána nagyon rossz és veszélyes vezetni. 
Fotó: Szénási Zsolt
Filmközpont a sivatagban
Estére Ouarzazate városában vagyunk, amely egy egészen európai hely, 30 ezres kisváros – furcsamód a világ egyik nagy filmközpontja – sok filmet forgattak itt: Gladiátor, Nílus gyöngye, Arábiai Laurence… Ennek köszönhetően egészen komoly befektetések jöttek a városba, és sok étterem, ismert hotellánc is jelen van. Kicsit szokatlan az eddigi berber településekhez képest. Megvacsoráztunk – cous cous -, most cybercafe és Aid-Benhadoue-ba megyünk, ami a leghíresebbnek mondható kashbáról nevezetes. Ez egy vályogból és sárból épült régi katonai erődítmény, amelybe idővel beköltöztek mások is, egy részük pedig palotává avanzsált. Ez a legszebb, szerepel a Gladiátor című filmeben is.
Jön a nyolcadik utas
Holnap reggel megnézzük napfelkeltében, aztán rohanunk tovább Agadirba – itt kellene délben Szénási (Széna) Zsoltot felszednünk. Azonban több buktató is lehet: félő hogy nem érünk oda délig – hiába nyomjuk a gázt és megyünk 90-100 km/h-val, az utazási átlagsebességünk csupán 60-65 km/h között van a megállók és a települések miatt –, de most inkább azon idegeskedünk, hogy az európai vihar miatt Széna lekési a csatlakozást, és nem ér ide. Ez nagyon nagy gáz lenne, mert már ez az agadiri kitérő is borzasztó időveszteség – a mezőny ugyanis ma nem erre, hanem délebbre halad el, és Tata-ban alszanak –, hát még ha Széna is késik, akkor végleg lemaradunk. Ha minden ok, és délben fel tudjuk venni, akkor is 550 kilométert kell vezetnünk, hogy beérjük a mezőnyt este: addigra legalább 10-12 óra lesz. Nem tudjuk hogy fogjuk abszolválni a feladatot.”
