Az 52 éves tábornok – akit a The New York Times hétfőn idézett – kifejtette: azt szeretné, ha az Irakba érkező új amerikai egységek további iraki dandárokkal együtt Bagdad “legkeményebb” negyedeiben mutatnák meg, képesek megvédeni a lakosságot. A koalíciós erők ezt eddig nem tudták bizonyítani. Hangsúlyozta, hogy az amerikai katonáknak pártatlan módon kell fellépniük, egyaránt üldözve a szunnita és a síita szélsőségeseket.
Odierno szerint a megerősített bagdadi egységek 3-4 hónap alatt látványos eredményt érhetnének el, ami után – az akció második lépcsőjében – vissza lehetne vonni őket a főváros külső kerületeibe, a rendfenntartást az iraki erőkre hagyva. Azt mondta, augusztusra-szeptemberre kezdetét veheti a második fázis, azzal a fenntartással, hogy szükség esetén azonnal vissza lehessen küldeni a csapatokat Bagdadba.
George Bush elnök több hónapi egyeztetéseket követően a várakozások szerint szerdán éjjel hirdeti meg új iraki stratégiáját, amelynek minden bizonnyal része lesz a bagdadi csapatok létszámának időleges megnövelése. A The New York Times értesülése szerint 5 dandárt, mintegy 20 ezer katonát telepítenének az arab országba, 160 ezer főre emelve a csapatok létszámát.