Szombaton különleges idomított kutyák segítségével nagy erővel folytak a mentési munkálatok egy minibusz hét eltűnt utasa után. A jármű vezetőjét sikerült élve kimenteni. Két másik autót már az éjszaka kiemeltek a törmelékből. Egy óriásdarut sikerült rögzíteni, amely azzal fenyegetett, hogy beledől a a 80 méter széles és 30 méter mély kráterbe. A környéken több ház is megrongálódott, legalább nyolcvan családot evakuáltak a veszélyeztetett épületekből.
Egyelőre nem tudni, hogy miért szakadt be a föld. Egyes vélemények szerint a heves esőzésekben felpuhult az altalaj, az épülő metróállomás falai megroggyantak. A mentési munkálatokat további omlásveszély hátráltatja.
A nagyobb tragédiát azért sikerült elkerülni, mert a földindulást fenyegető zajok és a falról lehulló apró kövek előzték meg, figyelmeztetve a veszélyre. Az építkezés dolgozói időben el tudtak menekülni.
A gödörbe főleg parkoló gépjárművek, teherautók csúsztak be, valamint a kisbusz, amely éppen akkor hajtott arra, amikor megnyílt alatta a föld. A kényszerű forgalomelterelés óriási torlódást okozott Dél-Amerika legnagyobb városának egyik fő közlekedési útvonalán.