Szenegál helyett irány: Mali
Utolsó híradásunk szerint a szenegáli határ felé vettük az irányt, de az országba végül nem jutottunk be, inkább rögtön a mali határt céloztuk meg. Túránk továbbra is iszonyú minőségű földutakon vezet, viszont a táj gyönyörű: szavanna, ez már a Száhel-övezet, ragyogó kis falvakkal, amelyek házait vályogból és földtéglából csinálják. Minél délebbre mész, annál több hengeralakú házzal találkozol, nagyon szépek. Azokban a falvakban, ahol nagyon ritkán járnak külföldiek, az emberek roppant barátságosak, és nem jut eszükbe azonnal ajándékot követelni. 
Egy helyi benzinkút
Mercinket szereli: Hasszán
Sajnos a rossz úton elpattant a Merciben a benzintankból kijövő vezeték, és elkezdett folyni a benga. Kénytelenek voltunk megállni a tűző napon és 40 fokban javítani. Sikerült megoldani a problémát, és mentünk tovább Selibabiba. Ahogy elértük a várost, kerestünk egy szerelőt, hogy a leszakadt kipufogónkat pótolhassuk – e nélkül ugyanis ferraris hangja volt a Mercinek.
Megtaláltuk Hasszánt, aki ghánai születésű, így beszélt angolul, és másfél óra alatt hegesztett valamit, amelyet kipufogónak lehetett nézni. Közben vásároltunk a helyi piacon – isteni a mandarin és a banán –, próbáltunk egy helyi kisvendéglőben hideg májat enni rizzsel, nem volt annyira jó, és csocsóztunk a helyi fiatalokkal. A kocsi elkészült, persze megint kezdett esteledni, és egy ismeretlen út volt előttünk, a határátkelővel, Maliba.
Helyi vezetőnk: Hasszán
Hasszán azonban meglepő ajánlattal állt elő: felkínálta, hogy elvisz minket Kayesig. Mindezt a szereléssel együtt száz euróért. Belementünk, és ez utólag remek döntésnek bizonyult. Beült a Mercibe és elkezdett helyi stílusban vezetni. Járhatatlan utakon és vízmosásokon mentünk keresztül az éjszaka sötétjében, óriási porfelhőben – mivel a földút iszonyú mennyiségű port vert fel. Hihetetlen volt, nagyon precízen tudta, merre kell menni! Kicsit lassabban haladtunk a tervezettnél, este tizenegyre értünk a határra, ahol persze mindenféle pecsét nélkül jutottunk át.
Szürreális átkelés Maliba
Mauritan-búcsúként a határátkelőnél megint elszállt a kipufogónk és a benzincső, de Hasszán a csövet megjavította – miközben mi egy nagyon szürreális jelenet közepette Stevie Wonder számokat énekelgettünk a határőrökkel! Félelmetes volt, ha mesélik, el sem hisszük. Mentünk tovább, de Hasszán sajnos elfáradt, így a céltól húsz kilométerre, éjjel egykor sátrat vertünk a szavannán.
Utolsó pihenő Bamako előtt
Másnap, péntek reggel korán mentünk tovább, és elsőként a mezőnyből délelőtt 11-re beértünk Kayes városába. Itt elfoglaltuk a legjobb szállást, egy szenegáli folyó melletti, parti hotelben. Öt nap után végre zuhanyoztunk, és a negyven fokos melegben elkezdtünk hideg söröket inni! Persze Hasszánról sem feledkeztünk meg, kifizettük járandóságát és útjára engedtük. A söröktől persze nagyon elkábultunk, de remek levezetése volt a nehéz napoknak. A hotellel kétszer másfél órás vitát kellett folytatni, mert gigászi számlát akartak velünk kifizettetni ezért a kis élvezetért. Este következett a vacsora, majd megnéztük a többieket, itt láttuk a balesetes autót, eléggé össze volt törve, de mint kiderült, nagyon komoly baja senkinek nem lett. A kocsi azonban nem mehetett tovább, megpróbálják hazahozni. 
Ez az autó szenvedett balesetet
Csapatunk megint ketté válik
Másnap, szombaton, a HuCares csapat szétvált, a Pajero a déli, versenyútvonalon ment, Kita városa felé, egy nagyon nehéz útvonalon. A Mercit pedig nem akartuk teljesen leamortizálni, igy észak felé mentünk, ahol a hírek szerint jó minőségű úton lehet eljutni Bamakóig. Kayesban szombat délelőtt újfent megcsináltattuk a benzincsövet, mert megint folyni kezdett. Ez pedig nagyon drága mulatság, mivel ezen a vidéken már nagyon nehéz benzint kapni, szinte csak feketén árulják, igen borsos áron, ráadásul a mennyiségekkel állandóan átverik az embert, a Merci 60 literes tankjába egyszer sikerült 78 litert tankolni.
Sivatagi szerelés
Nekivágtunk az északi útnak, Sandari és Diema városa felé. A Pajerónak nagyon kalandos szombatja volt, borzasztó minőségű utakon mentek az elején, száz kilométert hat óra alatt tettek meg, kereket kellett cserélniük, és ráfutottak egy nagy kőre, ami a jobb oldali küszöblécet teljesen rányomta a hátsó kerékre. Egy órán keresztül próbálták leszerelni a 45 Celsius fokos hőségben, miközben rohamosan fogyott a vizük, és embert nem láttak már két órája! Szerencsére sikerült továbbmenniük, és este tizenegyre értek be a szombat esti szálláshelyre, Kita városa elé.
Megérkeztünk Bamakóba
A Merci közben északon ment, és az estét több más bamakós autó társaságában, a szabadban töltötte, Diema városától húsz kilométerre. Reggel korán keltünk, mert a hírek szerint elfogy a betonút, és egy kilencven kilométeres szakaszt megint földúton kellett megtennünk, húsz kilométeres átlagsebességgel. Ma már minden jól ment, megálltunk egy kisvárosban az út mellett reggelizni, remek tojást kaptunk egy parázson elhelyezett serpenyőből; friss lilahagymával és bagettel! Innentől már ismét betonút volt, úgyhogy kényelmes nyolcvanas tempóval délután egy órára beértünk Bamakóba, a Kempinski Hotelhez!
Remek érzés volt, szinte leírhatatlan, két hét után végre megérkezni ide! Sokan már itt voltak, mert a kényelmes északi betonúton jöttek le Bamakóig, és péntek estére már befutottak, mindenki remek hangulatban van! A Pajero is megérkezett egy órával később, nekik ma csak száznyolcvan kilométert kellett megtenniük Kitába. Így a HuCares csapat épségben és egészségben letudta a Budapest-Bamako-túrát!
Nekünk még ráér az alkudozás
Négyen még maradunk
Mindezt persze hideg sörökkel és egy hatalmas medencés fürdéssel ünnepeltük meg! A hotel parkolója már tele van autónepperekkel, mindenki a magyarok kocsijait akarja megvenni, jó nyomott áron. Nekünk nagy előnyünk van, mivel négyen – Tamás, Milán, Gábor és Ádám – maradnak még egy hétig, így ráérünk az eladással foglalkozni, és remélhetőleg nem egy kínálati piacon kell nyomott árakon eladnunk ezen remek kocsikat!!!
Este nagy ünnepség és buli lesz, úgy hisszük, hogy remek kaland, mulatság volt ez a túra, ahol volt szerencsénk nagyon sokat látni Afrikából, sikerült betekintést nyerni a helyiek életébe, sokukkal beszélgetni és rengeteget tanulni! Tanulságos, hogy mindazon körülmények ellenére, ahogy itt élnek az emberek, ennyi vidám és mosolygós arcot sose láttunk még!
