Julija Timosenko, a nevét viselő és a választóktól a második legtöbb szavazatot begyűjtő tömb (BJuT) vezetője az éjjel, még a szavazatszámlálás részeredményeit sem bevárva bejelentette igényét a kormányalakításra. A vele szövetséges Mi Ukrajnánk-Népi Önvédelem (NU-NSZ) listavezetője, Jurij Lucenko kisvártatva megerősítette: támogatják Timosenko jelölését a miniszterelnöki posztra. Válaszul Viktor Janukovics, az ország orosz ajkú keleti felére támaszkodó eddigi miniszterelnök leszögezte, hogy az általa vezetett Régiók Pártját (PR) tartja a választások győztesének, s ezért jogot formálnak a koalíciós tárgyalások megkezdésére.
Timosenko a nagy pártok vezetői közül elsőként állt a sajtó elé, közölve, hogy már hétfőn tárgyalni akar a leendő kormánykoalícióról az NU-NSZ által támogatott Viktor Juscsenko elnökkel. Egyúttal megnevezte leendő kormánya legfontosabb célkitűzéseit, köztük az év végén lejáró orosz-ukrán gázszállítási szerződés mielőbbi újratárgyalását, az alkotmány módosítását, az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok fejlesztését és a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozást. Szavai szerint már két nappal a választások eredményének hivatalos közzététele után megalakulhat a kormánykoalíció.
Fellépését egyrészt két exit-poll felmérésre alapozhatta, melyek eredményeit az urnazárás pillanatában tették közzé, másrészt arra a megállapodásra, amelyet egykori harcostársával, Juscsenko elnökkel kötött három nappal a választások előtt az NU-NSZ-szel való közös kormányzásáról és a kormányzati posztok elosztásáról.
Magyar képviselő
Bekerülhet az ukrán parlamentbe a szocialista párt a vasárnapi választásokról készült egyik exit-poll hajnalban módosított eredménye szerint. A változás növelné a hatalmon lévő Régiók Pártjának kormányalakítási esélyeit, s azt jelentené, hogy mandátumhoz jut Tóth Mihály is, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség szocialista listán indult tiszteletbeli elnöke.
Tóth Mihály az előkelő 11. helyen áll a szocialista párt választási listáján, s a 3 százalékos küszöb átlépése bizonyosan ennél több képviselői helyet jelentene az Olekszandr Moroz vezette pártnak.
Akadtak szabálytalanságok
Az exit-pollok alapján szakértők 1-7 fős mandátumtöbbséget jósoltak a “narancsszínű erők” pártjainak a várhatóan ismét ötpárti 450 fős ukrán parlamentben, annak ellenére, hogy a legtöbb szavazatot az oroszbarát Régiók Pártja (PR) szerezte meg.
A hosszú hatalmi válság lezárását célzó ukrajnai előrehozott választásokon 60 százalék körül alakult a részvétel. A szavazás minden megfigyelő szerint számos szabálytalansággal, de csalások nélkül zajlott, és sokan nem voksolhattak, mivel nevük nem szerepelt a hiányos választói névjegyzékekben.