A gép a kilencedik emeletbe csapódott be. Tűz nem keletkezett, a lakók olyan panasszal hívták ki a tűzoltókat, hogy üzemanyag szagát érzik. Az épületet kiürítették.
Egyelőre nem tudni, hogy a hatszemélyes, Piper Seneca típusú gép miért repült neki az épületnek. A ház két lakóját kórházba kellett szállítani, egyiküknek súlyos sérülései vannak – közölte a mentők szóvivője. Voltak további sérültek is, de őket elég volt a helyszínen ellátni – tette hozzá.
A sérült lakás (forrás: canada.com)
A kanadai televízió képein látszott, hogy a kilencedik emelet több ablaka betört, de kívülről a gépből nem lehetett látni semmit.