Orbán kifejtette: az önbecsülésüket vesztett magyarországiaknak is fontos, hogy a székelyek nagy számban menjenek szavazni november 25-én. Tőkés beszédében úgy vélekedett: Székelyföldnek önálló entitásként, országnyi autonómiaként kell csatlakoznia Európához a kollektív jogok szellemében.
A Fidesz elnöke kedden a késő esti órákig tartó székelyudvarhelyi ünnepségen, a helyi művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében biztosította a határon túli magyarokat, hogy mindenkor számíthatnak pártja támogatására akár kormányon van, akár ellenzékben.
“A határokon átívelő nemzetegyesítés mindenek előtt!” – hangoztatta. Kifejtette: “Ha Székelyudvarhelyen lépnek egy magyarnak a tyúkszemére, és ez utóbbi fölszisszen, akkor nekünk azt Budapesten meg kell hallani, és ha Budapesten az emberek elkeseredettek, akkor jó, ha a székelyudvarhelyiek is tudnak erről, és velünk éreznek”. Minden magyar felelős minden magyarért, a Kárpát-medencében minden magyar ügy közös ügy – szögezte le a szónok.
Tőkés László is úgy vélte: a magyarországiak még mindig tudnak meríteni Székelyföldből, amely stratégiai helyszín, hátország, tartalék az egész magyar nemzet számára.