Nagyvilág

Musarraf lemond a hadseregről

Pervez Musarraf pakisztáni tábornok-elnök kész még ezen a héten lemondani haderő főparancsnoki tisztségéről és polgári elnökként új esküt tenni - közölte szerdán a dél-ázsiai ország főügyésze.

“Ha a legfelsőbb bíróság csütörtökön a várakozásoknak megfelelően elutasítja az utolsó, Musarraf újraválasztása ellen emelt kifogást is, akkor az elnök napokon belül szögre akasztja egyenruháját” – mondta Málik Mohammed Kajum főügyész, aki szerint Musarraf szombaton vagy vasárnap tehet esküt immár polgári elnökként.

A bíróság hétfőn már döntött öt, az október 6-i, Musarraf elsöprő győzelmével végződött választással kapcsolatban benyújtott panaszról, elutasítva valamennyit, és a tervek szerint csütörtökön határoz egy utolsó, kisebb kifogás dolgában.

Musarrafra külföldről erőteljes nyomás nehezedik, hogy vessen véget a november 3-án bevezetett rendkívüli állapotnak, bocsássa szabadon a politikai okokból bebörtönzötteket, váljon meg a haderő főparancsnoki tisztségétől, s tartson szabad és tisztességes választásokat.

A pakisztáni elnök maga is kilátásba helyezte már, hogy leköszön a hadsereg éléről, amint a bíróság döntött a választással kapcsolatban emelt utolsó panaszról is, és hivatalosan is jóváhagyja választási győzelmét. A héten bejelentették, hogy január 8-án tartják a parlamenti választásokat Pakisztánban, és szabadon engedtek több ezer politikai foglyot, egyelőre azonban semmi jele annak, hogy feloldanák a rendkívüli állapotot.

Benazir Bhutto vezető pakisztáni ellenzéki, volt kormányfő kedden késő este úgy nyilatkozott, “jó jel” lenne, ha Musarraf távozna a katonaság éléről, és civil elnökként irányítaná az országot, de hozzáfűzte: pártjának néhány napra szüksége van, hogy eldöntse, ez esetben is bojkottálják-e a januári választásokat, mint azt korábban kilátásba helyezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik