Sport

Az úszó-Eb napi összefoglalója és az eredmények

Gyurta Dániel 4. lett 100 méteres mellúszásban, Barta Nóra 9. helyen zárt egyméteres műugrásban. Cseh László és a Verrasztó testvérek is döntőbe jutottak.

A Jövő SC 200 méteren tavaly világbajnok klasszisa a rövidebbik távon rosszul rajtolt, nyolcadik volt a fordulónál is, és lemaradását hatalmas hajrájával sem tudta teljesen ledolgozni: 1:00.64 perccel ha nem is sokkal, de lecsúszott a dobogóról.

“Egyáltalán nem vagyok csalódott, 100-on ez volt életem első világversenyes döntője 50-es medencében, s az Eb előtt simán aláírtam volna a negyedik helyet. Most már nem lehet rám fogni, hogy egyszámos versenyző vagyok. Úgy érzem, jó bemelegítés volt ez nekem a 200-ra, s reményeim szerint 100 méteren is beérhetek a londoni olimpiára” – nyilatkozta Gyurta.

A női 100 m gyors elődöntőiben a külön futamban indult két magyar közül Verrasztó Evelyn volt a jobbik: 54.29 másodperccel ötödikként verekedte be magát a szerdai döntőbe, míg Mutina Ágnes kiszorult onnan; 55.47-es idejével a 13. lett.

Mindkét hazai versenyző bejutott ugyanakkor a legjobb nyolc közé a férfiak 200 méteres vegyesszámában: az Európa-bajnoki címvédő Cseh László – délelőtti idejéből 43 századot lefaragva – 1:58.33 perccel megint a legjobb időt úszta, Verrasztó Dávid pedig hatodikként (2:00.43) biztosította helyét a szerdai fináléban.

Az úszók mellett a műugrók is Eb-érmekért vetélkedtek kedden: a súlyos gerincműtéte után, hosszas szünetet követően újra versenyző korábbi Eb-érmes Barta Nóra a kilencedik lett az 1 méteres döntőben.

Öt számban osztottak érmet: spanyol, francia, norvég, svéd és brit győzelem született. A férfiak 100 méteres hátúszásában a francia Camille Lacourt Európa-csúccsal győzött: a német Helge Meeuw 52.27 mp-es rekordjából faragott 16 századmásodpercet.

Eredmények:

férfiak:
50 m pillangó, Európa-bajnok:

Rafael Perez Munoz (Spanyolország) 23.17 mp
2. Frederick Bousquets (Franciaország) 23.41
3. Jevgenyij Korotyiskin (Oroszország) 23.43

100 m hát, Európa-bajnok:
Camille Lacourt (Franciaország) 52.11 mp – Európa-csúcs
2. Jeremy Stravius (Franciaország) 53.44
3. Liam Tancock (Nagy-Britannia) 53.86

100 m mell, Európa-bajnok:
Alexander Dale Oen (Norvégia) 59.20 mp
2. Hugues Duboscq (Franciaország) 1:00.15 p
3. Fabio Scozzoli (Olaszország) 1:00.41
4. GYURTA DÁNIEL 1:00.64

nők:
50 m pillangó, Európa-bajnok:

Therese Alshammar (Svédország) 25.63 mp
2. Jeanette Ottesen (Dánia) 25.69
3. Melanie Henique (Franciaország) 26.09

200 m hát, Európa-bajnok:
Elisabeth Simmonds (Nagy-Britannia) 2:07.04 p
2. Gemma Spofforth (Nagy-Britannia) 2:08.25
3. Duane da Rocha Marce (Spanyolország) 2:10.46

Ajánlott videó

Olvasói sztorik