Nagyvilág

Elnöki közbenjárás a gyilkossággal vádolt ápolók ügyében

Georgi Parvanov, bolgár elnök Líbiába utazott, hogy a halálra ítélt öt bolgár ápolónő szabadon bocsátását kérje.

Parvanov Tripoliban találkozott az öt halálra ítélt bolgár ápolónővel. A bolgár elnök azért utazott Líbiába, hogy elérje az ápolónők felmentését, akiket egy palesztin orvossal együtt azzal a vádolnak, hogy 1999-ben szándékosan adtak HIV-vírussal fertőzött vért 426 líbiai gyereknek. A gyerekek közül ötvenen meghaltak, a nővéreket és az orvost az első fokú bíróság halálra ítélte.

A találkozóra az igazságügyi minisztérium épületében került sor. Az újságírók rövid ideig láthatták az ápolónőket, akik jó egészségi állapotban voltak. A találkozó, amelyen a líbiai külügyminisztérium egyik vezetője is részt vett, mintegy háromnegyed órán át tartott.

A találkozó után Georgi Parvanov nem tájékoztatta az újságírókat. Előzőleg a bolgár államfő szombaton egy bengázi kórházba látogatott, ahol az AIDS-vírussal megfertőzött líbiai gyermekeket ápolják, pénteken késő este pedig Moammar el-Kadhafi líbiai vezetővel tárgyalt.

Bulgária, amely 2007-ben az Európai Unió tagjává szeretne válni, az EU és az Egyesült Államok támogatásával szeretné elérni az ápolónők szabadon bocsátását. Szófia ártatlannak tartja őket; véleménye szerint Tripoli bűnbakként kezeli a nővéreket, és nem hajlandó beismerni, hogy a higiéniai előírások semmibe vétele okozta a HIV-fertőzéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik