Nagyvilág

Elnököt választ Irán

Iránban megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen Ali Ahbar Hasemi Rafszandzsani újra megkísérli elnyerni az államfői tisztet. Ellenfele a forradalmi gárdistából teheráni polgármesterré választott Mahmúd Ahmadinedzsád.

Pénzügyi szakemberek attól tartanak, hogy ha Ahmadinedzsád kerül ki győztesnek, akkor leállítják a Mohammed Hatami leköszönő elnök hivatali ideje alatt megkezdett óvatos gazdasági és társadalmi reformokat. A 70 esztendős volt elnök Rafszandzsani támogatói jobbára az iráni felső- és középosztály tagjaiból, valamint technokraták közül kerülnek ki. A 49 éves Ahmadinedzsád elsősorban a munkásokra, vidéken élő szegények és munkanélküliekre támaszkodik.

Rafszandzsani általában reformok, így a gazdasági liberalizálás jelszavával vívja választási harcát. Az őskonzervatívnak jellemzett Ahmadinedzsád olyan jelzéseket küldött a közvéleménynek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy győzelme esetén hazáját határozottabb fellépésre ösztönzi majd a Nyugattal folytatandó tárgyalásokon olyan érzékeny kérdésekben, mint amilyen a vitatott iráni atomprogram.

Az iráni elnökválasztás kimenetelét szakértők igen bizonytalannak tekintik. A szavazó helyiségeket helyi idő szerint este 19 órakor (közép-európai idő szerint 16.30-kor) zárják, de ha az esti órákban nagy létszámban jelennek meg szavazásra jogosultak, nem kizárt, hogy meghosszabbítják a nyitva tartást. Az első eredmények szombaton a hajnali órákban várhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik