Nagyvilág

Bizonyított a szíriai részvétel a Haríri-gyilkosságban

"Egybehangzó bizonyítékok" vannak a Rafík Haríri volt libanoni kormányfő meggyilkolásában való libanoni és szíriai részvételre – közölte Detlev Mehlis német ügyész, a Haríri-gyilkosságot vizsgáló ENSZ-bizottság vezetője.

A jelentés szerint a gyilkosságnak feltehetően politikai indítéka volt. A bizottság közölte: az eddig feltárt tények szerint a teherautóba rejtett pokolgéppel elkövetett merényletet, amely Harírin kívül 20 másik embert ölt meg Bejrútban február 14-én, “rendkívül szervezett, jelentős forrásokkal és képességekkel rendelkező” csoport követte el. A terrorcselekményt hónapokon át készítették elő.

Ezért nehéz elképzelni, hogy a szíriai és a libanoni titkosszolgálatoknak ne lett volna róla tudomásuk. Az ügyész megállapította: “Sok nyom mutat közvetlenül szíriai biztonsági illetések irányába, akik részesei voltak a gyilkosságnak”. A Mehlis-jelentés szerint egyes szíriai vezetők, közöttük Faruk as-Saraa külügyminiszter “megpróbálták tévútra vezetni a nyomozást”. Az ügyész szerint hamis információkat tartalmazott a szíriai külügyminiszter által a bizottsághoz intézett levél.

Damaszkusz tagadta, hogy köze lenne a merénylethez, amely Szíria-ellenes tüntetéseket robbantott ki Libanonban. A gyilkosság vádjára megnőtt a Szíriára nehezedő nemzetközi nyomás, mely arra vonatkozott, hogy vonja ki csapatait Libanonból, ezt Damaszkusz az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1959-es határozatának eleget téve végül teljesítette.


A jelentésben foglalt vádaskodások veszélyesek, és nagy politikai kihatásuk lesz – mondta az al-Dzsazíra arab hírtévének nyilatkozva Mahdi Dahlalláh szíriai tájékozatási miniszter. Bejrútban Emile Lahud államfő tagadta, hogy néhány perccel a gyilkosság előtt telefonhívást kapott volna, és elutasította, hogy lemondjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik