Nagyvilág

Brüsszelben tüntettek az iráni vezetés ellen

Több ezren tüntettek Brüsszel belvárosában az iráni vezetés ellen: köztük volt a világhírű zenész, Bob Geldof is, aki azonban az előzetes hírekkel ellentétben nem adott rögtönzött koncertet, hanem csak interjúkat.

A tüntetők a brüsszeli EU-negyed tőszomszédságában gyűltek össze. Nem véletlenül: ott ugyanis az EU-külügyminiszterek havonta esedékes tanácskozását tartották, amelyen ezúttal is napirendre került az iráni atomprogram kérdése. A megmozdulás résztvevői azt követelték, hogy ezt a témát a nagyhatalmak vigyék végre az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, s az EU törölje az általa összeállított terrorszervezeti listáról a teheráni kormányzat ellen küzdő “népi mudzsahedeket”.

A teheráni vezetés azt állítja, hogy atomprogramja csak békés célokra, energiatermelésre szolgál, ám ezt Washington, s a legtöbb nyugat-európai állam is vitatja.

Az iráni atomprogramról már évek óta folyó nemzetközi tárgyalások idén augusztusban omlottak össze, miután Teherán elutasította azt a nyugati javaslatot, amely különböző gazdasági kedvezményeket ajánlott volna azért, ha az irániak végleg lemondjanak az urándúsításról. A kapcsolatokat csak tovább rontotta az új iráni államfő két héttel ezelőtti kijelentése, miszerint Izraelt “le kell törölni” a térképről. S bár Teherán a jelek szerint szeretné kicsit oldani a feszültséget, s most vasárnap hivatalosan is javasolta a tárgyalások folytatását, a brüsszeli külügyminiszteri tanácskozás után mind a francia, mind a brit diplomácia vezetője azt közölte, hogy konkrét tetteket várnak Irántól: mindenekelőtt azt, hogy tartsa be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség határozatait, s fagyassza be összes, “érzékeny” (azaz katonai célokra is felhasználható) nukleáris tevékenységét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik