Nagyvilág

Újabb erdőtűz a Magas Tátrában

Szombaton délután egyelőre ismeretlen okokból tűz ütött ki a Magas Tátrában. Vasárnap délelőtt már 200 hektárnyi területen pusztított a tűz, de lakóépületeket egyelőre nem fenyeget.

A Magas Tátra erdőségein tavaly novemberben végigsöpört orkán soha nem látott pusztítást végzett a természetvédelmi területen, ahol azóta igen intenzíven folyik a kidöntött fák eltakarítása, feldolgozása. Szombaton délután az irtáson egyelőre ismeretlen okból tűz keletkezett.

A Magas Tátrában pusztító erdőtűz egyelőre nem fenyeget lakóépületeket, ellenben a nagy füst kellemetlenségeket okoz az ott lakó és az ott pihenő embereknek, ezért az éjszaka során néhány üdülőház lakóit ki kellett költöztetni – közölte vasárnap délelőtt az üdülőtérség polgármestere, Ján Mokos.

A tűz vasárnapra virradóra már kétszáz hektárnyi területre terjedt át, jóllehet, nagyon sok tűzoltót vezéreltek a helyszínre, ahol azonban a terep nehezen járható, emiatt nem lehet eléggé intenzíven oltani. A helyzet azonban percről percre változik, a fejleményeket nehéz előre látni. Nagyon sok múlik azon, hogyan alakulnak majd az időjárási viszonyok.

A hét második felében kitört kánikula vasárnap délelőttre mérséklődött ugyan, de a térségben meglehetősen erős szél fúj, ezért a tűzfészkek sok helyen ismét lángra kapnak, a füst lakott területekre sodródik.

A tűzoltóság parancsnoka szerint vasárnap délelőttre a leginkább fenyegetett területeken már sikerült megfékezni a lángokat.

Az oltásban három helikopter, több mezőgazdasági permetező-repülő, több mint harminc tűzoltóautó és egy tűzoltósági tank, közel száz hivatásos és számos önkéntes tűzoltó vesz részt. Segítenek természetvédők és a Tátrai Nemzeti Park (TANAP) aktivistái és vízművek dolgozói is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik