Nagyvilág

Katrina fölülmúlta 9/11-et

A Katrina hurrikán okozta gazdasági károk többszörös terhet jelenthetnek az amerikai költségvetésre, mint a 2001. szeptember 11-i terrorista merényletek.

Ez keresztül húzhatja Bush elnök számításait, hogy második hivatali ciklusa alatt csökkentse az adókat és az államháztartás hiányának pótlására fordítandó összegeket.

A károk összesen 150 milliárd dollárral terhelhetik meg az amerikai költségvetést – jelentette a New York Times. 2001.szeptember 11-i terrorista merényletek után New York városa 21 milliárd dollárt kapott az államkasszából.

Időközben a FEMA segélyszervezet 25 ezer halottaszsákot hozatott a New Orleans és környéke halálos áldozatai számára – közölte a washingtoni egészségügyi minisztérium. A legfrissebb vizsgálatok szerint a várost részben borító vízben igen nagy a kóli-baktériumok és az ólom koncentrációja, vagyis a víz veszélyes lehet például gyermekek számára, ha sokat nyelnek belőle. A város déli részén 5 ember életét vesztette a víz fogyasztása folytán kapott baktériumfertőzés miatt. A kóli-baktériumok ürülékből kerülhettek a vízbe, de sok benne a szemét, az ipari hulladék, valamint az elárasztott autókból származó benzin és olaj. A víz alatt található holttestek száma egyelőre ismeretlen.

A New Orleans polgármestere által elrendelt kényszerkiürítés még nem kezdődött el, a hadsereg ugyanis bejelentette, hogy ennek végrehajtására csak a legvégső esetben kerülhet sor.

A vízzel elárasztott metropolisban becslések szerint még mintegy tízezren tartózkodhatnak, ugyanis sok városlakó nem volt hajlandó háziállatai nélkül elhagyni New Orleanst. A kiürítést intéző alakulatok most már készek arra, hogy a kutyákat és macskákat is kimenekítsék az elöntött városból. Az elszállítás arányaira jellemző, hogy naponta száz, egyenként 30 ember befogadására alkalmas helikopter indul útnak a városból. Közben pedig egy állatvédő egyesület hozzálátott, hogy összeszedje a kóborló háziállatokat.

A Katrina okozta pusztítás következtében törvénykezési szünet van Louisiana államban és valamennyi folyamatban lévő bírósági ügy intézését szeptember 25-re halasztották. Kathleen Blanco asszony, az állam kormányzója ezt azzal indokolta, hogy az áradások miatt számos bíróság és közhivatal kénytelen volt bezárni. A rendőrség egyébként 171 fosztogató és erőszakos cselekményeket elkövető személy őrizetbe vételét követően biztonságosnak nyilvánította a várost.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik