Nagyvilág

Tárgyalóasztalnál a CDU és SPD vezérek

Továbbra is bizonytalan a helyzet Németországban a hétvégi választások után, mivel a legtöbb voksot bezsebelő CDU/CSU és a jelenleg hatalmon lévő SPD is igényt tart arra, hogy az ő jelöltjük legyen a kancellár az elkövetkező négy évben.

Csütörtökön a két párt vezetősége tárgyalóasztalhoz ült. A megbeszélés részleteiről nem sok információ szivárgott ki, de jövő héten – feltehetően szerdán – ismét tárgyalni fognak a felek. Ezt követően dől el véglegesen, hogy lesz-e esetleg nagykoalíció Németországban.

A megbeszéléseket követően az CDU/CSU jelöltje Angela Merkel hangsúlyozta, hogy az SPD-nek is el kell ismernie a választások eredményét, amelyekből egyenesen következik, hogy övék lesz a legnagyobb frakció a Bundestagban, és ők alakíthatnak kormányt. Ezzel szemben Franz Müntefering, SPD-elnök közölte, hogy pártja ragaszkodik egy esetleges nagykoalíció létrejötte esetén ahhoz, hogy Gerhard Schröder legyen a kancellár.

A csütörtöki napon felreppentek olyan hírek a sajtóban, amelyek szerint a SPD ügyrendi úton szét akarja robbantani a CDU és a CSU évtizedek óta fennálló frakcióközösségét. Ezeket a híreket azonban a nap folyamán az SPD frakció-vezetője, Gernot Erler cáfolta. Elmondása szerint ez nem került szóba a párton belüli megbeszélések folyamán. Nincsenek erre vonatkozó konkrét tervek – nyilatkozta a Financial Times Deutschlandnak a politikus.

A vasárnapi német előre hozott választásokon a konzervatívok (CDU/CSU) győztek kis különbséggel, s a mandátumuk is több, mint amennyivel az SPD rendelkezik. Ennek ellenére nem csak a CDU/CSU jelentette be igényét a kormányalakításra, hanem a szociáldemokrata párt is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik