A globális gazdaság egy újabb és a korábbinál mélyebb foglalkoztatási recesszió küszöbén áll, amely tovább késlelteti a fellendülést, és számos országban további társadalmi zavargásokat okozhat – áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) elemzésében, amelyet a G20-as országok vezetőinek csúcstalálkozója előestéjén adott ki. „Elérkezett az igazság pillanata. Már csak rövid ideig van meg a lehetőségünk arra, hogy elkerüljük az újabb súlyos visszaesést a foglalkoztatásban” – jelentette ki Raymond Torres, a jelentést kiadó ILO Munkaügyi Tanulmányok Nemzetközi Intézete igazgatója.
A lassú globális gazdasági fellendülés drámai módon hat a piacokra. A jelenlegi trendek alapján legalább öt évig eltart, amíg a fejlett gazdaságokban a foglalkoztatás eléri a válság előtti szinteket, ami a tavalyi jelentés előrejelzéséhez képest egy évvel későbbi időpontot jelent – olvashatjuk a „Jelentés a munka világáról 2011: Hogyan állíthatjuk a piacokat a foglalkoztatás szolgálatába?” című kiadványban.
A munkaerőpiac jelenlegi helyzete már elérte azt a szintet, amely a gazdaság visszaesése és a recessziónak a foglalkoztatásra tett hatása közötti hathónapos fáziskésés után jelentkezik – mutat rá a jelentés. Az ILO szerint a következő két évben 80 millió új munkahelyet (27 milliót a fejlett gazdaságokban, a többit a fejlődő országokban) kell teremteni ahhoz, hogy visszatérhessünk a válság előtti foglalkozatási rátákhoz. A növekedésnek az utóbbi időben mutatkozó lassulása azonban arra enged következtetni, hogy a világgazdaság a szükséges munkahelyeknek csak a felét képes megteremteni.
Egyre nő a társadalmi nyugtalanság
A jelentés tartalmaz egy új „társadalmi nyugtalansági” indexet is, amely jelzi a munkahelyek hiánya miatti elégedetlenség szintjét, és hogy milyen fokú haragot vált ki az emberekből, hogy úgy érzik, a válság miatti terhek nem igazságos módon oszlanak el. Leírja, hogy a vizsgált 118 országból több mint 45-ben nő a társadalmi nyugtalanság esélye. Különösen igaz ez a fejlett gazdaságokra, nevezetesen az EU-ra és az arab országokra, és kisebb mértékben Ázsiára. Ezzel ellentétben változatlanul kevésbé fenyegeti a társadalmi nyugtalanság veszélye Fekete-Afrikát és Latin-Amerikát.
Az olyan fejlett gazdaságok közel kétharmada, valamint a feltörekvő és fejlődő gazdaságok fele, ahonnan rendelkezésre állnak az adatok a közelmúltból, ismét visszaesést tapasztal a foglalkoztatásban – mutat rá a tanulmány. Mindez egy már amúgy is bizonytalan foglalkoztatási helyzetben történik, ahol a globális munkanélküliség a valahai legmagasabb szinten áll, és az egész világot tekintve több mint 200 millió embert érint.
Tavaly a fejlett országok több mint felében az emberek arról számoltak be, hogy elégedetlenek a számukra elérhető méltányos foglalkoztatást jelentő álláslehetőségekkel (Görögországban, Olaszországban, Portugáliában, Szlovéniában és Spanyolországban a válaszadók csaknem háromnegyede jelezte ezt).
118 ország közül 69-ben nőtt azoknak az embereknek az aránya, akik 2010-ben az életszínvonaluk romlásáról számolnak be 2006-hoz képest. A felmért 99 ország felében a válaszadók azt állítják, hogy nem bíznak az országuk kormányában.
Így nem lehet munkahelyet teremteni?
Az ILO szerint az a „bölcsesség”, miszerint a bérek visszaszorítása munkahelyteremtéshez vezet, alaptalan mítosz, és felszólítja az országok vezetőit egy átfogó, a jövedelmek által vezérelt fellendülési stratégia kialakítására.
A jelentés három okot említ, amelyek miatt a gazdaság jelenlegi lelassulása különösen súlyos hatással van a foglalkoztatási helyzetre. Először is, a válság kezdetéhez képest a vállalkozások jelenleg kedvezőtlenebb helyzetben vannak az alkalmazottak megtartása szempontjából.
Másodszor, ahogy növekszik a nyomás a költségvetési megszorítások elfogadására, a kormányok egyre kevésbé hajlandók a foglalkoztatatási és jövedelemtámogatási programok fenntartására, illetve újabbak bevezetésére. Harmadszor pedig – a nemzetközi politikák koordinálásának hiánya miatt – az egyes országok arra kényszerülnek, hogy elszigetelten cselekedjenek.
A jelentés felszólít a foglalkoztatást segítő programok fenntartására, és bizonyos esetekben megerősítésére. Arra is figyelmeztetnek, hogy az államadósság és hiány csökkentésére irányuló erőfeszítések sokszor aránytalan mértékben a munkaerőpiacokra és a szociális intézkedésekre irányultak.
