Pénzügy

A vállalatok Mózesei

Alig van valaki, aki tisztában van azzal: ki ő, mit csinál, és miért is lehet rá szükség. Pedig egy interim menedzser gyorsan megoldhat egy komplex vállalati problémát vagy feladatot. És ő lehet az, aki kivezet a krízisből egy céget. Ám amikor véget ér az út, a projekt, őt már nem találjuk a menedzsmentben – elvezeti a „népét” a Kánaánba, de amikor a célba érnek, távozik.

Egyre több olyan nemzetközi összegző tanulmány jelenik meg, amely azt vizsgálja, hogy a különböző iparágakban a vállalatok vezetői milyen új módszereket használnak a válság kezelésében, illetve a megújulásban. Jelentősen előtérbe került az interim menedzsment alkalmazása, azaz meghatározott időre, meghatározott feladatra bíznak meg egy menedzsert.

Egyéni érdekek nélkül

„Már két hete dolgozott cégemnél interim menedzserként egy új gazdasági vezető, amikor egy kicsit furcsa érzés alakult ki bennem jelenlétével, munkájával kapcsolatban. Először nem tudtam, hogy mi az, majd néhány nap múlva egyszer csak rájöttem: menedzsmentcsapatomban megjelent az első „szabadon és felelősségteljesen őszinte” vezető. Akkor jöttem rá, hogy pont ez az interim menedzser, illetve alkalmazásának egyik különös sajátossága, hiszen szigorúan csak a kitűzött szakmai feladatokra koncentrál, nincsenek egyéni karrierszempontjai”– mesélte egy menedzsmentkonferencián egy sikeres hazai cég tulajdonosa.

Szakmailag unikális legyen

Nemzetközi és hazai tapasztalataim alapján két jellemzőt emelnék ki. Ami a szakmai vonatkozást illeti, „témaspecifikus” gyakorlati eredményeket kell felmutatnia, kell hogy szakmailag ne csak jó, hanem unikális legyen. Mindenekelőtt a legfontosabb az a szemlélet, hogy alkalmas és képes legyen annak elfogadására, hogy általában az interim menedzser mindig egy kicsit túlképzett az adott pozícióhoz, és ilyen helyzetben kell tudni teljesíteni.

A másik leglényegesebb az adott vállalat kultúrájával és kollégaival kapcsolatos empátia és illeszkedési képesség. Pozíciójában nem építkezni kell, erre nincs idő, hanem mihamarabb a harmonikus illeszkedés útját kell megtalálnia, akár napok alatt is. Érdekességként említem, hogy hazánkban a fentiekkel rendelkező interim menedzserek átlagéletkora 45-50 év, sokan a multi világ hátterével érkeznek.

Vállalataink – mint világszerte mindenhol – a nagy átalakítások időszakát élik. A siker kulcsa a menedzsment kezében van: nemcsak a leépítések optimalizálása fontos, hanem a fókuszt az innovációra és a munkatársak motivációjára kell építenük. Az interim menedzsment mint megoldás éppen ezen szempontok miatt lehet napjainkban kiemelkedően hatékony. Hiszen egy témájában és időben jól körülhatárolható vállalati feladat megoldásához biztosít széleskörű tapasztalatra épülő szakértelmet.

Nem csak nagyvállalatok alkalmazhatják

Az interim menedzsert alkalmazó vállalatoknak két csoportja van. A multinacionális cégeknél maga a szolgáltatás és a megoldás lényegesen ismertebb idehaza és a regionális központokban is, hiszen az anyacég elterjedten használ interimeket. Emiatt egyre inkább felmerül a magyar szakemberek alkalmazása, ha például gap managementről vagy project managementről van szó. A másik csoport növekedése személyesen nekem fontos és örömet szerez, mert ide tartoznak a dinamikus hazai vállalkozások, akár a kis és középvállalkozó (kkv) szektorból.

A kkv-k igénylik a menedzsmentben az új erőket, de talán tartózkodóbbak az új, fix alkalmazású vezetők alkalmazásával szemben, és mintha óvatosabbak lennének a tanácsadókkal is. Ezért talán ideálisabb számukra is a rugalmas és költséghatékony interim menedzsment struktúra.

Egy munka, amely soha nem lesz unalmas

„Számomra izgalmat jelent, hogy az ember hamar bevonódik olyan döntésekbe, beszélgetésekbe, ahol inkább tanácsadó partnernek tekintik, mint beosztott vezetőnek. Az első számú vezetők sokszor magányosak a problémájukkal. Amit nem tud vagy akar megbeszélni az ’alkalmazott’, vonali helyettesével, azt sokszor megteszi egy ’interim’ helyettessel.
Nekem az is fontos, hogy ha a feladat megváltozik, szabadon dönthetek arról, hogy az új feladatot el tudom vagy egyáltalán el szeretném-e látni. Ilyen értelemben egy interim menedzsernek valós szabadsága van.” – ilyen módon mutatta be ezt az új típusú karrier- és életpályát egy interim HR-vezető az Interim Menedzserek Klubjának legutóbbi ülésén.

Az interim menedzser tulajdonképpen egy személyben három feladatot lát el, az operatív menedzser szerepét, aki az adott területen a napi irányítást ellátja, a tanácsadó menedzser szerepét, aki a szituációt elemzi és a jövőre szóló irányokat meghatározza és elsősorban a változás-menedzser szerepét, aki a szervezetben a szükséges fordulatokat kezdeményezi, megvalósítja, végigkíséri és ellenőrzi. Ebben a jelenlegi nehéz és csakis a megújulásra építhető vállalati világban most pont ezekre a szerepekre van szükség. Azt gondolom, hogy a mai gazdaságban pillanatnyilag legalább 150-200 aktív interim menedzser működik, egy részük IM szolgáltató cégen, más részük magán-csatornákon keresztül.

Az interim menedzser

Az interim angol szó, a jelentése ideiglenes, átmeneti, időközi. A szakma művelői olyan speciális problémákat oldanak meg, mint a válságkezelés, jelentős vállalati projektek irányítása, vállalatok felvásárlásának, összeolvadásának operatív vezetése, az úgynevezett „azonnali áthidalás” menedzsment (váratlan okok miatt fontos vezetői pozícióban űr támad), valamint induló cégek beindítása, kezdeti intenzív irányítási szakasza. Interim menedzserre olyan esetben van szükség, amikor a gyors megoldás, és az adott területen szerzett speciális menedzsment-tudás elengedhetetlen feltétele a sikernek. Az interim menedzser a megbízóval nem létesít munkaviszonyt, hanem meghatározott feladatra, meghatározott ideig tölti be a vezetői pozíciót ugyanazokkal a felelősségekkel és jogokkal, mintha alkalmazásban állna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik