Pénzügy

Karitatív céllal is lehet csapatot építeni

A csapatépítő tréningeket karitatív tevékenységgel összekapcsolva a klasszikus tréningcélok elérése mellett a maradandó élmény is garantált.

A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. nyolcvan mérnökének tartalmasan telt az első szeptemberi hétvégéje: rendbe hozták Zalaszántó régi elhanyagolt temetőjét, amihez szükség volt egy azzal telt szeméttelep felszámolására, de ezzel párhuzamosan építettek egy KRESZ-parkot a zalaszántói óvodásoknak, amit biciklikkel felszerelve adtak át nekik, és a zalaszántói iskolások számára pedig számítógépeket szereltek össze. Minderre 2,5 nap állt rendelkezésre, ugyanis az önkéntes munkát az Ad Sidera Outdoor Kft. tanácsadó cég által szervezett csapatépítő tréning keretében végezték el. Ha nem is tömegével, de egyre több cég dönt ilyen kombinált tréning mellett. Vannak, akik madármegfigyelő tornyot vagy játékvárat építenek, a karitatív célokat a tréningcég és a megbízó vállalat közösen jelöli ki.

Vállalati hozamok

A Knorr-Bremsénél az elmúlt évek alatt nagyon sok fajta csapatépítő tréninget kipróbált, amelyeknek mindegyike más

Drágább?

Első látásra drágább egy ilyen tréning, hiszen a Knorr-Bremse tárgyakat is adományozott Zalaszántónak. A számítógépek, a KRESZ-park eszközei, a szeméttelep területének rendezésébe beépített anyagok összesen több millió forintra rúgnak. Mindehhez azonban szponzorokat is lehet szerezni: az iskolások számára összeszerelt számítógépekhez például a Rufusz Computer Kft. Is hozzájárult, a KRESZ-park eszközeit pedig az Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával szerezték be.

típusú, de mindenképpen kreativitást és csoportmunkát igénylő feladat megoldását, és valamilyen „produktum” létrehozását célozta meg. „A feladatok megoldása nem kis erőfeszítést igényelt, így a létrehozott eredmény is ennek megfelelően volt bonyolult, látványos és drága. Ezek az eszközök egyértelműen a tréning céljait szolgálták, viszont utána kidobásra kerültek –indokolta döntésüket Palkovics László, a Knorr-Bremse Kft. kutatási intézetének igazgatója – Így merült fel az ötlet, hogy miért nem úgy építünk csapatot, hogy annak az eredményével valakit esetleg segíthetünk.”

Az önkéntes munkára felfűzött csapatépítő tréningen a klasszikus outdoor tréningek céljai tehát elérhetőek. Az így végzett munka ugyanis jelentős kimozdítja a résztvevőket a megszokott közegükből, távol kerülve komfortzónájuktól. Ráadásul jelentős kihívást is jelent egy-egy feladat, például 1,5 nap alatt eltakarítani több köbméter szemetet, a területet újra rendbe rakni, mindezt úgy, hogy két másik projektet is be kell fejezniük. „A munka elvégzéséhez szükség van projektszemléletre, probléma megoldási készségre, kreatív és innovatív hozzáállásra, így a három nap során a résztvevők ezen készségei fejlődnek. A tréning természetes velejárója a belső kommunikáció fejlődése” – mondta el a FigyelőNetnek Pintér Antal, az Ad Sidera Outdoor Kft. munkatársa. Az önkéntes munka során tökéletesen leképeződik a vállalat szervezete, folyamatai: kinek mik a motivációi, ki követő, ki kezdeményező. „A trénereknek egy ilyen karitatív tréning során az a feladata, hogy visszacsatolást adjanak a projekttagoknak és vezetőknek, a csapat együttműködéséről” – mondta Pintér Antal.

Kiderülhet például, hogy ki esik kétségbe egy-egy túl nagy feladat láttán, ki az aki rögtön a megoldásokat kezdeményezi, és arra is fény derül, hogy egy, a munkahelyen passzív munkatárs lelkes és vezető is tud lenni más környezetben. Ezeket a tapasztalatokat közösen elemzik a résztvevőkkel. Ezen kívül a trénerek feladata az önkéntes munkához szükséges speciális feltételek biztosítása, az előzetes szervezés: a targonca, a több köbméter föld, több ezer liter víz biztosítása. Természetesen ezekhez sem automatikusan jutnak hozzá a tréning résztvevői.

Komoly munka, de felejthetetlen élmény

A Knorr-Bremse munkatársainak nem könnyed szórakozást jelentett a hétvége, mégis „magasztos” célért dolgoztak. Pintér Antal meglátása szerint az ilyen tréningeken általában kialakul egyfajta bajtársias kötődés a csapattagok között. „Sokkal komolyabb összetartó erő egy ilyen munka, mint egy közös wellness hétvége” – véli az Ad Sidera Outdoor Kft. ügyvezetője. A karitatív tevékenység, az értékteremtés örömét pedig semmi sem pótolhatja. Palkovics László meglátása szerint munkájuk során „vegytiszta” környezetben dolgoznak: minden forrás rendelkezésre áll a hatékony munkavégzéshez. „Ez a környezet az embert elszakíthatja attól, hogy más emberek problémáit meglássa, hogy egyáltalán problémának lássa. Itt tulajdonképpen ezzel szembesültek a kollégáim” – mondta a Knorr Bremse igazgatója.

Az óvodai KRESZ-park kialakítása során jó volt látni, hogy az óvónők és a szülők is hálásak, amiért az óvoda felújítási folyamatát felgyorsítottuk. „Azt hiszem, a legfontosabb értéke ennek a tréningnek ez volt” – hangsúlyozta Palkovics László. A KRESZ-parkot birtokba vevő gyerekek arca bizonyosan hatalmas energiát ad a vállalat munkatársainak: a zalaszántói gyerekek új bicikliket is kaptak, és azonnal kipróbálták a táblákkal és lámpákkal felszerelt parkot. Ezekkel az élményekkel hazatárni bizonyosan elvitathatatlan pluszt jelentenek a résztvevők számára. Az Ad Sidera szakembere úgy véli, hogy egy ilyen karitatív tréning szakmailag fokozottan hatékony.

A célok mellett azért is tudnak elköteleződni a résztvevők, mert az Ad Sidera Outdoor megbízójával közösen dönti el, hogy miben segítsenek. Így az önkéntes tevékenység közel áll a vállalat és munkatársainak értékeihez.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik