4,2 százalékkal csökkent az amerikai felsőoktatásban tanuló magyarok száma – írja az Open Doors jelentése alapján az Orientpress. A hallgatói létszámcsökkenés 2001 óta tendencia, az elmúlt hét tanévben mintegy 42 százalékkal kevesebb magyar valósította meg, hogy az Egyesült Államokban járjon egyetemre.
Az Amerikai Külügyminisztérium Oktatási és Kulturális Hivatala támogatásával a Nemzetközi Oktatási Intézet által közreadott jelentésből kiderül: 2002-ben még 1242 magyar hallgató tanult valamelyik amerikai intézményben, ám ez a szám 2009-re drasztikusan csökkent, már csak 680-an utaztak a tengeren túlra.
Ezzel szemben pozitív változás történt a hazánkban tanuló amerikai egyetemisták számát illetően: 2001-hez képest számuk ugrásszerűen megnövekedett, 105 százalékos növekedést mutatott 2009-ben – derül ki az adatokból.
Az Open Doors jelentés kitért arra is, milyen változás történt az amerikai egyetemeken. Kiderült, hogy 671 616 nem amerikai hallgató tanul az USA-ban, ez 8 százalékos növekedés a tavalyihoz képest.