Sport

Az öttusázók 19 érmet termeltek 2011-ben

Tíz arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet nyertek a magyar öttusázók az idei felnőtt és junior Európa-, illetve vb-ken.

Az utóbbi évek egyik legeredményesebb szezonját zárta a magyar öttusa sport. Az Argentínában rendezett junior világbajnokság tegnap fejeződött be, jöhet az értékelés.

“Nehéz objektív mércét felállítani. 2001, amikor a felnőttek világbajnokságán, a férfiak mezőnyében három arany és egy ezüst összejött, vagy 2006, amikor a budakalászi Európa-bajnokságon a férfiak három aranyat nyertek és ehhez jött még Vörös Zsuzsa elsősége, számomra eredményesebb, attól függetlenül, hogy mit értek el a juniorok” – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

“Elsősorban az egyéni szereplést nézzük, mert az az olimpiai szám. Igaz, ebben a tekintetben sem állunk rosszul az idei évet tekintve. Azt mondom, sose legyen gyengébb idényünk” – utalt a szakvezető arra, hogy a felnőtt vb-n Kovács Sarolta második, Marosi Ádám harmadik, az Eb-n pedig Tóth Adrienn második lett.

Pálvölgyi Miklós külön kiemelte a felnőtt vb-ezüstje mellé junior vb- és Eb-aranyat is begyűjtő Kovács Saroltát, aki mint mondta: “ahol elindult, helyt állt”.

Arra a felvetésre, hogy a sok érmet jórészt ugyanazok szállították, vagyis a kiemelkedő felnőtt versenyzők mellé a legjobb juniorok kerültek be, akik a saját korosztályukban taroltak, a kapitány így reagált:

“Mindig is mondtam, hogy van egy szűk élmezőny, de van egy minőségi utánpótlás is, és ez nemcsak a junior korosztályra vonatkozik, hanem az ifjúságiaknál is így van. E tekintetben viszonylag nyugodtak lehetünk. Ugyanakkor a cél az, hogy különböző ösztönzőkkel rávegyük a szakosztályokat, bővítsék a létszámokat, hogy ne csak minőség, mennyiség is legyen, könnyebben tudjunk meríteni.”

Idén a felnőtt csapat történelmi sikert ért el, korábban ugyanis még sohasem fordult elő, hogy egy éven belül az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is a férfi és a női váltót is a magyarok nyerjék.

Ezen túlmenően Pálvölgyi Miklós annak is örülhetett, hogy szeptemberben, Moszkvában az ő irányításával 2001 óta a 12. vb-aranyat szerezték meg a férfiak.

Az idei felnőtt és junior Eb, illetve vb-eredmények
Felnőtt Eb (London, július 28-augusztus 1.):
1. női csapat (Tóth Adrienn, Kovács Sarolta, Gyenesei Leila)
1. női váltócsapat (Tóth, Kovács, Gyenesei)
1. férfi váltócsapat (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence)
2. Tóth – női egyéni verseny
Felnőtt vb (Moszkva, szeptember 8-14.):
1. női váltócsapat (Kovács, Gyenesei, Tóth)
1. férfi váltócsapat (Marosi, Kasza, Tibolya Péter)
2. női csapat (Kovács, Gyenesei, Tóth)
2. férfi csapat (Kasza, Marosi, Demeter B.)
2. Kovács – női egyéni verseny
3. Marosi – férfi egyéni verseny
Junior Eb (Drzonków, szeptember 19-25.):
1. Kovács – női egyéni verseny
1. Demeter B. – férfi egyéni verseny
1. női csapat (Kovács, Tóth, Földházi Zsófia)
2. női váltócsapat (Kovács, Tóth, Földházi Zs.)
3. férfi váltócsapat (Demeter, Prill Péter, Harangozó Bence)
Junior vb (Buenos Aires, november 17-21.):
1. Kovács – női egyéni verseny
1. vegyes váltó (Kovács, Demeter B.)
3. női csapat (Kovács, Tóth, Földházi Zs.)
3. női váltó (Tóth, Földházi Zs.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik