Szórakozás

Claudia leparasztozta Hajós Andrást

A Hal a tortán szereplőit kiakasztotta, hogy Hajós András a megúszásra hajt.

A szereplők szerint Hajós András félvállról vette a Hal a tortán egész hetét, ezért már előre tartottak a pénteki adástól, amelyben ő látta vendégül őket. Aggodalmuk be is bizonyult. Minden ott kezdődött, hogy Hajós meleg lakás helyett egy elhagyatott budapesti bérház udvarán fogadta Liptai Claudiát, Bereczki Zoltánt, Tillát és Majkát. A művészek már jóval előre tartottak attól, hogy megfáznak a hidegben. Bereczki például viccesen megjegyezte, hogy András biztosan így akarja lemondatni vele a fellépéseit.

Aztán amikor megérkeztek, kiderült hogy a főételen kívül mindent maguknak kell elkészíteniük. Hajós sült gesztenyével és kürtöskaláccsal is készült, azonban ezekhez csak az alapanyagokat halmozta fel, és vendégeinek kellett befejezniük a vacsorát. Tilla szerint kollégája csak meg akarta úszni a munkát, és másnak sem tetszett a dolog. Majka például kijelentette: nem hajlandó dolgozni, Hajósra bízta az ételét.

Hajós András egyébként az egész hét folyamán mellőzte a Hal a tortánban szokásos ajándékozást. Egyik vendéglátójának sem vitt semmit, Tilla születésnapjára pedig csak egy földről felvett lufit ajándékozott, és ki is pukkasztotta azt. Claudia meg is jegyezte, hogy végig nagy paraszt volt (17:30-tól).

A hét nyertese végül holtversenyben Liptai Claudia és Bereczki Zoltán lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik