Pénzügy

A vezetői készségekre vadásznak a HR-esek

A vállalatvezetőknek világszerte a legnagyobb problémájuk a megfelelő munkaerő és a tehetséges kollégák megtalálása. A keleti és a nyugati társadalmak között azonban eltérések vannak: Európában a vezetői készség, Ázsiában a kreativitás a kelendő – derül ki egy globális vezérigazgatói felmérésből.

Globális szinten a megkérdezett felső vezetők 89 százaléka szerint az egyik legfőbb feladat a szervezeten belüli munkaerő-menedzsment. 67 százalékuk érzi úgy, hogy az ilyen ügyek megoldásával tölti a munkahelyén a legtöbb időt – áll a PricewaterhouseCoopers kutatásában. Az észak-amerikai vezetők körében ez az arány eléri a 85 százalékot.

Munkaerő-menedzsment az üzleti stratégiában

A megfelelő munkaerő megtalálása növeli a szervezet hatékonyságát és termelékenységét, mely akár számszerűsíthető is. „A vezetőknek csupán a 43 százaléka hiszi azt, hogy HR-osztálya készen áll a tehetségért folytatott harcra, pedig ez nem így van”– állítja Szilágyi G. Andrea, a felmérést készítő cég menedzsere. „Manapság általános probléma, hogy azokat a kollégákat a legnehezebb megtalálni világszerte, akik technikai és üzleti tapasztalattal egyaránt rendelkeznek. De nehéz felkutatni az olyan dolgozót is, akinek megfelelő nemzetközi tapasztalata, vezetői és kockázatkezelő készsége van, de emellett kreatív is. Ez igen nagy kihívás a HR-es kollégáknak” – tette hozzá.

A megkérdezett 1150 cégvezetőnek csaknem a fele úgy véli, hogy az emberi tényező kulcsfontosságú, és a középvezetők motivációjának hiánya olyan akadály, amelyet csökkenteni kell. Hasonló arányban vélekednek arról is, hogy a kollégáknak nem megfelelőek a menedzsmentképességei és kevés a tapasztalatuk. Észak-Amerikában a különböző funkciók közötti együttműködés hiánya, míg Nyugat-Európában a nem hatékony kommunikáció a fő probléma.

Más kontinens, más igények

Ázsiában az olyan munkatársat a legnehezebb meglelni, aki bátor változtatni, képes gyorsan alkalmazkodni a változásokhoz, illetve kreatív és innovatív. Ezzel szemben a kelet-közép-európai és a latin-amerikai üzleti vezetők sokkal nehezebbnek találják az olyan dolgozók toborzását, akik képesek irányítani, előrelátók, megelőzik a kockázatokat és rendelkeznek nemzetközi tapasztalattal is.

A gazdasági fejlődés különböző szintjein elhelyezkedő országok más-más területeken hiányolnak bizonyos kompetenciákat: például Kínában és Indiában a közeljövőben a vezetői képességekre lesz egyre nagyobb szükség, hiszen mindkét gazdaság rohamléptekkel fejlődik.

A megoldás a HR fejlesztése

„Európában és Észak-Amerikában a vezetők szerint a toborzási és kiválasztási módszerek átalakítása mellett a meglévő munkaerő-piaci adottságok és a HR-menedzsment fejlesztése is megoldás lehet a hatékonyság növelésére” – mondta Szilágyi G. Andrea. Ázsiában ezzel szemben még mindig jobban kedvelik az outsourcingmódszert, amikor a cégek „kölcsönveszik” az olyan szakembereket, akik rendelkeznek az adott feladat vagy projekt elvégzéséhez szükséges tapasztalattal. Az amerikai és az európai vállalatvezetők tehát a meglévő munkaerő ismereteinek bővítésére helyezik a hangsúlyt, míg az ázsiaiak a külső megoldások alkalmazását veszik igénybe ennek érdekében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik