A cég 3525 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat. A költségtámogatás drasztikus csökkentése veszélyezteti a működést. A lap idézi a dokumentumot, ami szerint már megszűnt a kétműszakos munkarend és több területen csökkentették az óraszámot.
Szabó György ügyvezető igazgató a Magyar Nemzetnek nyilatkozva arról beszélt, hogy ha szűkösen is, de fenn tudják tartani a termelést. Szeretnének olyan tevékenységeket bevonni, amelyek nyereségesek lehetnek.
A Magyar Nemzet szerette volna megtudni a szociális államtitkárság álláspontját az ügyről, “ám egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre ” – olvasható a lapban.
Az újság felidézi, hogy a parlament előző nyolc évi kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság a Főkefe tevékenységével is foglalkozik, ugyanis Szűcs Erika (MSZP) szociális minisztersége idején kiemelt támogatásokban részesült.