A haverfelvételi idő már lejárt – idéz egy véleményt Csányi Sándorról és Simicska Lajosról szóló címlap-összeállításában a Figyelő e hét csütörtökön megjelenő száma. Az idézet pedig arra utal, hogy vajon ki is lehet Orbán Viktor igazi bizalmasa a gazdasági döntéshozók között.
A lap Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója és Simicska Lajos egykori APEH-elnök befolyásának párba állítása kapcsán arra a megállapításra jut, hogy Orbán és Csányi láthatóan nagyon jó viszonyt ápol egymással, olykor magánprogramokra – elsősorban focimeccsekre – is együtt járnak. Ám az őszinte, mély barátságok inkább a gimnáziumi és egyetemi évek során kötődnek, nem pedig a politikusi pályán. Márpedig Orbánt és Simicskát a székesfehérvári középiskolás évek és a közös egyetemi kollégiumi szoba is összeköti, ami máig hatóan meghatározó jelentőségű személyes kapcsolatot eredményez.
E heti számában a Figyelő egyebek között annak jár utána, hogy a magyar gazdaság e két főszereplőjének befolyását mennyiben határozza meg a miniszterelnökhöz fűződő kapcsolat.