Bár a közelmúltban arról érkeztek hírek, hogy New Yorkban ingyen mobiltelefont és hozzá – tanulmányi eredménytől függően – zeneletöltéseket, ingyen SMS-t, vagy beszélgetési időt juttat a diákoknak a helyi iskolai felügyelet, Magyarországon egyelőre egészen más a helyzet.
Padon a mobilok (Fotó: MTI)
Az általános és középiskolákban ugyanis kikapcsoltatják a diákokkal a telefonjaikat, a legtöbb intézményben még a szünetekben sem telefonálhatnak a tanulók. Bajkó Judit, a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium igazgatója a FigyelőNet megkeresésére elmondta, hogy a diákok, a szülők és az iskola által közösen elfogadott házirendben szerepel, hogy a telefonokat ki kell kapcsolni az iskolában.
Nagy kísértés
„Nemcsak zavaró egy órán a mobiltelefon, de elvonhatja a gyerekek figyelmét, ráadásul a legtöbb készülékkel már internetezni is lehet, ami nagy kísértés lehet dolgozatírás alatt” – teszi hozzá az igazgatónő.
Mint mondja, a gondot inkább az jelenti, hogy a diákok gyakran elhagyják mobiljaikat, így az iskolatitkárnak két-három naponta kell az apu vagy anyu bejegyzést tárcsázni az ismeretlen készülékek telefonkönyvében.
Új utasítás
A helyzet általánosságára jellemző, hogy az elmúlt évek gyakorlata után idén érettségi vizsgák előtt új utasítás született az Oktatási Hivatal közép-magyarországi régiójában, melynek során a vizsgázóval nem rakathatják ki a telefonját a vizsga előtt. Eddig ugyanis ki kellett rakni egy külön asztalra, a vizsgadrukk miatt viszont sokan ott is felejtették készülékeiket.
Az órák alatt mobilozó renitensekkel szemben egyelőre keveset tehetnek a pedagógusok, ki ugyanis nem küldhetik a gyereket az óráról, és a készüléket sem vehetik el.