Az állás végleges betöltésére Kocsis István vezérigazgató pályázatot ír ki, a mostani lépésre a cég működésének gördülékenysége miatt van szükség – áll a cég közleményében. A vezérigazgató minden olyan ügyet leállított, amit a volt jogi igazgató kezdeményezett vagy felügyelt, és azok felülvizsgálatát rendelte el. Ezt az illetékes szakterület a Belső Kontroll Igazgatósággal együttműködve hajtja végre.
Sziebert György korábbi jogi igazgatót hétfőn menesztették a BKV-tól rendkívüli felmondással, miután a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) pénteken tetten érte egy bevásárlóközpontban, amint 10 millió forintot vett át egy, a BKV-val szerződésben álló cég munkatársától.
Sziebert Györgyöt és a Budapest Airport jogi igazgatóját a Budai Központi Kerületi Bíróság hétfőn előzetes letartóztatásba helyezte. Az RRI az ügyben bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indított eljárást.