A Carnex egyúttal cáfolta azokat a sertéstermelői körökben ismét felröppent híreszteléseket, amelyek szerint a PH bezárására készülne –írja a Világgazdaság. A gazdálkodói félelmek azon alapultak, hogy a pápai cég korábban nem a beszállítói elvárások szerint emelte a sertésárakat. Mára azonban a félreértések tisztázódtak, a PH pedig arculatváltásra készül.
A 400 milliós teljesítményjavulás azt jelentette, hogy a pápai cégcsoport a tavalyi veszteségek után mintegy 100 milliós nyereséget ért el az első negyedévben. Az eredmény zöme a három sertéstermelő cég tevékenységéből származott, miközben a PH gazdálkodása a negatív tartományból pozitívba fordult át. A Carnex továbbra is arra törekszik, hogy húsipari cégei – a PH, a Falcotrade Rt. és a Borsi Húsipari Rt. – hazai sertéseket vásároljanak fel, ehhez azonban a gazdálkodóktól versenyképes árú hízókat vár. A cégcsoport a mai 850 ezerről legalább egymillióra kívánja növelni éves vágásszámát a közeljövőben.
Mint ismert, a Carnex mintegy 50 milliárd forint éves húsipari árbevételével a hazai húspiac második meghatározó szereplője a Csányi Sándor OTP-vezérhez tartozó Délhús–Pick vállalati kör után. Bár a Carnex korábban a Zalahús Rt.-t és a Herzet is felmérte, a cégvezetés hétfőn ismét megerősítette, hogy a magyar húságazatban nem tervez újabb akvizíciókat
Európa lábon lőtte magát az elektromosautó-őrülettel, amiből Magyarország jöhet ki győztesen
Az Európai Unió hosszú éveken át ösztönözte az elektromos autók terjedését, aminek nagy nyertese a Tesla és Kína lett. Most úgy néz ki, hátraarc jöhet az EU-s elektromosautó-politikában.