Horváth Pál, a Rádió Taxi ügyvezető igazgatója a Napi Gazdaságnak a tarifarendezést nem csupán üzemanyag-drágulással magyarázta, hanem elmondta azt is, hogy a személyfuvarozó cégek már jó ideje nem építik be áraikba a KSH által közölt fogyasztói áremelkedést sem.
A Rádió Taxi így átlagosan 10 százalékkal emeli tarifáit augusztus végéig. A Taxi 2000 ugyancsak emel. Itt saját számításaik szerint 7-8 százalékos drágulás lesz, attól függően melyik tarifa szerint és mennyit utazik az ügyfél. A bevezetés időpontját még nem döntötték el, ám augusztus végén már bizonyosan az új árakat használják. A BudaTaxi és a Tele5 szintén rendezi a tarifáit. Az áremelést augusztus 1–15 között hajtják végre, s minden tarifát érint majd.
„Ami a Haladással történik, az a magyar futball problémája”
A Szombathelyi Haladás szezonbeli legnehezebb meccsét nem az NB II-ben, hanem a pályán kívül játszotta, és veszített: eldőlt, hogy a klub nem kap licencet a másodosztályra. Történet hűségről, reményről, Haladásról.