A 20 milliárd forintos, zöldmezős beruházás keretében a svájci Glas Trösch Euroholding Közép-Európa legnagyobb síküveg gyárát építette volna fel a mosonmagyaróvári ipari parkban – írja a napilap.
A beruházás elhalasztását azzal indokolták, hogy Németországban vettek egy félkész üzemet, s most azt szeretnék mielőbb befejezni. A Glas Trösch sem a tervezést, sem pedig az engedélyeztetési eljárás folyamatát nem állította le. Az engedélyeztetési folyamat Magyarországon meglehetősen lassú, s emiatt sem lett volna tartható az eredetileg tervezett 2006 végi átadás.
A mintegy 40 hektáros területen, két ütemben megvalósítandó építkezésről még tavaly kezdődtek tárgyalások. A Glas Trösch olyan 100 ezer négyzetméteres gyártóbázist és hozzá kapcsolódó logisztikai központot kíván megvalósítani Mosonmagyaróvár határában, amely mintegy 300 dolgozót foglalkoztatva naponta 750 tonna síküveg előállítására képes.
Az egész kelet-közép-európai térséget kiszolgáló gyár éves forgalma várhatóan eléri a 18–20 milliárd forintot. Az üveg előállításához szükséges valamennyi alapanyagot Magyarországon szerzik be, s azt vasúton szállítják az üveggyárba – mondta az alpolgármester.
Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
Oskar Schindler második, brünnlitzi gyára elhagyatottan áll Csehországban. De már nem sokáig: az egykori textilgyárból múzeum lesz, a munka jelenleg is folyik. Nyugdíjas brit önkéntesek is részt vesznek benne, őket kísértük el a Brno közelében lévő Brněnecbe.